2023.11.25.
Az éjjel sűrű apró pelyhekben hullott a hó, nem sok, csak épp annyi, hogy úgy nézett ki a táj, mint a friss sütemény, amit a cukrász behinti porcukorral. Nem kell ezen csodálkozni, a november már búcsúzóban, és itt a hegyek környékén egyáltalán nem meglepő, a késő őszi havazás. Az úton is és mellette is látszott az éjjeli havazás nyoma, de ahogy feljebb értünk a dobsinai szerpentinen a hóréteg már vastagabb volt az út mentén. Ott fent már a korábbi napokban is esett a téli csapadék. Amikor Imrikfalvára (Dedinky) értünk, a nap ragyogott felettünk, de sötét fellegek közeledtek fenyegetően felénk. Az előrejelzésben jósolták a csapadékot. A település két falu egyesüléséből jött létre-Imrefalva és Kisistvánd (Istvánfalva)-1933-ban, ekkor kapta a Dedinky nevet. Kisistvándot 1380-ban említik először, lakosai bányászok. Határában 1953-ban egy tavat hoztak létre az Imrikfalvi-víztározót (Palcmanská Maša) a Gölnic-folyó felduzzasztásával. A tó egy szivattyús-tározós vízerőmű része. A vizét egy föld alatti csatornán keresztül, 300 méteres eséssel vezetik át Dobsina előtt a Dobšinský kopec hegy alatt egy kisebb tározóba, onnan a Dobsina patakba, majd a Sajóba, miközben egy vízerőművet hajt. A szivattyús erőmű lényege, hogy áram túltermelés esetén vissza lehet szivattyúzni a vizet a tározóba, majd ismét leereszteni. Megálltunk a központban lévő parkolóban, szedelőzködés közben támadás áldozatai lettünk, vérszomjas tőkésrécék rohantak meg bennünket. Valósággal üldöztek bennünket némi élelem reményében, megadtuk magunkat, engedtünk az erőszaknak és megetettük Őket. Majd menekülőre fogtuk a dolgot és meglógtunk a veszedelmes szárnyasok elől.
A piros jelzésen indultunk el déli irányba és a szomszédos Hollópatak (Mlynky), Fehérviz (Biele vody) település része felé. Innen indul a Zejmár-szurdok felfelé a Geravy-fennsíkra. Ősszel, kora télen szeretek a Szlovák-paradicsomba járni, merthogy ez annak a legdélebbi szeglete. Ilyenkor kevesebben vannak, csend van. Voltam már ebben a szurdokban télen is, amikor majdhogy térdig érő hó volt, de az már a múlt, egy szép emlék. Az Ősz már megtépázta a lombhullató fákat, csak egy-két ellenálló volt, de Ők sem húzzák sokáig, a természet törvényét nem lehet felülbírálni. A szurdokban rohanó patak fő forrása a Zejmár-kút, ennek a vize szalad sebesen lefelé a Gölnic (Hlinec)-folyóba. Csend volt, csak a szél susogása, meg a víz csobogása hallatszott, ahogy a köveknek csapódik, s tova szalad, a madarak csendben voltak, nem csiripeltek, ilyenkor már nem is nagyon szoktak hangoskodni. Fáznak, és inkább összehúzzák magukat, nem fecserlik az energiát feleslegesen, majd tavasszal, amikor melegszik az idő, ismét nagyhanggal hirdetik a kikeletet. A szurdokban igen vékony volt a hólepel, nem volt gond figyelni léptünk. Ropogott lábunk alatt a fagyott avar. A patakban fagyott, jégbe burkolózott gallyak mutatták, hogy ez már bizony a tél kezdete. Előre jutásunkat a patakon a kiálló kövek és a sziklába erősített kilépő tálcák segítik. A vízeséseken létrákon lehet feljutni, melyek most jegesek, csúszósak, nagyon figyelni kell. A legnagyobb vízesést Ján Nálepka (1912-1943) kapitányról nevezték el, aki, mint partizán tevékenykedett a II. világháború idején. Más hőseik nem is nagyon vannak a tótoknak, csak ilyen partizán félék, lesből, orvul támadók. A vízesésnél egy szlovák csapat volt előttünk, vártunk egy keveset, hogy feljussanak a létrán. Volt velük két 3-4 éves forma kisgyermek, ezért lassan haladtak. Szerintem nem kellene ilyen helyre hozni az ilyen picurkákat, nem biztos, hogy Ők annyira élvezik. Ráadásul a jeges létra igencsak baleset veszélyes, de ez az Ő dolguk. Fent a vízesés tetején egy kis sziklapárkány jó kilátást biztosított a völgyre, ekkor kezdett el sűrű pelyhekben hullani a hó. Pihentünk egy kicsit, majd tova indultunk, a fennsíkra viszonylag hamar felértünk. Ez a szurdok a legrövidebb a Felvidék-paradicsomában, így kezdőknek is bátran ajánlható. Bent az erdőben a fák között nem is észleltük, de a tisztásra érve olyan sűrű hóesés fogadott, hogy alig láttunk előre. A Geravy szálloda zárva volt, nehogy tudjon az átfagyott ember inni egy meleg teát, enni egy meleg levest, vagy csak egyszerűen melegedni egy kicsit. Leültünk a hotel fedett lépcsőjén, amely védett volt a széltől és a csapadéktól. Itt ismét támadásnak lettünk kitéve, ahogy leültünk egy csapat macska és egy kutya jött élelmet koldulni. Ilyenkor az ember nem tud nyugodtan enni, hogy ne adna nekik. Ezek zsivány kis jószágok ezt ki is használják. Amint befejeztük az evést és etetést, elindultunk, a hóesésben, mely jelentősen csillapodott. Úgy terveztem, hogy visszafelé menet egy kicsit kerülünk és a Gacsó-szikla (Gačovská skala) felé vesszük az irányt. Ide nem vezet jelölt út, de az ösvény még igy havasan is jól követhető. Itt fent már volt vagy tíz centis hó vastagsága és valaki már járt előttünk kerékpárral, legalábbis a nyomok erre utaltak. Jó volt a hegy magánya, a méltóságteljes havas fenyők és a behavazott rét látványa nyugtatólag hat az emberre. Mindenképp megéri a fáradtságot, megkeresni az 1113 méteres magaslat kilátópontjait, melyek a csúcstól kitérnek mindkét irányba. Először a déli irányba kapunk kilátást, amely Imrikfalvára, a víztározóra és a mögötte lévő Gömör-Szepes érchegységre ad rálátást, majd hamarosan az észak-nyugati irányban elterülő tájban, az Alacsony-és Magas-Tátra látványában gyönyörködhetünk. De közelebb a Holló-szikla is feltűnik, mely a paradicsom egyik legszebb kilátópontja. Majd a következő kilátónál, mely kintebb esik, mint az előzők, ismét a déli irány látnivalóiban legeltetheti a szemét az emberfia. Az ösvény itt is jól követhető, de a sok bedőlt fát kerülgeti kell. Az utolsó szirt után már lefelé vettük az irányt elég meredeken és csúszósan vitt a havas ösvény, jól jött a csúszásgátló, melyet a bakancsra lehet felhúzni. Amikor leértünk jött a boldog vég, na nem a temető, ami mellett kijött a hegyi ösvény, hanem a tudat, hogy komolyabb esés nélkül megúsztuk az ereszkedést. Visszanézve láttuk, hogy a Gacsó-szikla szirtjeit és a környező hegyeket már vörösre festi a lenyugvó nap sugara. Hamar visszaértünk a járműveinkhez és az ásítozó sofőrünkhöz, aki úgy horkolt még mi túráztunk, hogy zengett az egész település. 😊 Remélem nem olvassa ezt el, mert akkor nem lesz vacsora, történetesen a feleségem a másik jármű sofőrje. 😊 Ezen a túrán sem lehet hiány érzete a természetjárónak, hiszen minden volt mi szemnek, léleknek ingere. Napos idő, havazás, szurdok, szikla, vízesés, kilátás! Más nem is igazán kell a magunkfajtának!
Túra adatok
Táv: 9.5 km.
Szintemelkedés: 490 m