2019.09.21.
Szép kora őszi napnak ígérkezett, s bár a reggelek meg-meg dideregtették a fák leveleit, azért dél körül, amikor a nap már magasan járt, elégedetten szívták magukba az éltető fényt. Utolsó napok, hamarosan levetik lombkoronájukat a fák és a földre ejtik, hogy átadják magukat az enyészetnek, s ezzel tápot adva millió kis sejtnek. Ez az élet rendje. Amikor beköszönt a hideg, s a jeges szél, már csak a fenyők állnak majd büszkén, zöld ruhába, ők bizony nem olyan adakozóak. De ne szaladjunk ennyire előre, mert még épp most kezdődtek az emberes hónapok, szeptember.
Havasrogozra érkeztünk buszunkkal, innen indultunk el, hogy meghódítsuk a Vigyázót, vagy régi nevén: Kalota-havast. E masszívum vigyázza az alatta elterülő Kalotaszegi tájat, mint valami őr, felé magasodik és óvja álmát, míg ismét fel nem ébredik a száz éve tartó rémálmából. A kék jelzésen erősen emelkedve törtettünk a csúcs felé sokszor meg-meg állva, hogy gyönyörködjünk a tájba. Olyan négy óra kellett, hogy elérjünk az 1836 méter magasságban a csúcson lévő meteorológiai állomáshoz, itt elköltöttük ebédünket. Ennél szebb helyen nem is ebédelhettünk volna! Egy jó félóra pihenő után ismét talpra álltunk és elindultunk déli irányba, hamarosan elértük a Fehér-köveket, ezt leírni nem is igen lehet, ezt látni kell, ahogy a hófehér szikla szinte világít még a napsütésben is. Kicsit itt is pihentünk, majd tovább indultunk a csúcs oldalában lévő makadám úton a Vigyázó- menedékház felé, ide most nem tértünk be, hanem inkább elindultunk vissza Havasrogozra, hogy mihamarább a busznál legyünk. Szerintem ennél szebb időről nem is álmodhattunk volna. Végre egy túra, ahol nem áztunk el. A túrán mintegy 19 km-t gyalogoltunk és valamivel több, mint 1000 m.-t emelkedtünk.