2024.02.10.
Folytatjuk Kékvándorlásunkat. Előző túránkat Vágáshután fejeztük be, így most értelemszerűen itt kezdünk. Igazából meg is fordíthatnánk a szakaszt, de a logisztika miatt most így a jobb. Mehetnénk más szakaszok felé is, de egyelőre csak szép sorban haladunk. Csendes, esős szombat reggel volt, de amint Vágáshutára érkeztünk megszűnt esni az is. Számítottunk is rá, hisz azt ígérte a meteorológiai szolgálat, hogy napközben nem lesz semmiféle csapadék. Vágáshuta, a festői szépségű kis zsák falucska szerkezetileg három részből áll, a Dolina, Nagypart és Kispart részekből. A Nagy- és Kispart részekről csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre, a Dolina, meg nyilvánvalóan a nevéből adódóan a völgyi részt jelenti. Ez tulajdonképpen a település közepe, ahová az egyetlen út is érkezik Pálfalva felől. Aki az előző túrán nem tette meg, illetve nem volt jelen, az a kötelező pecsétet elhelyezhette az igazoló füzetében, majd nekivágtunk a hegynek. Lankásan emelkedett az út befelé az erdőbe. A hatalmas bükkösök némán nézték lépteinket, csend volt, csak a széncinegék fújták dalukat. Inkább ősziesnek mondanám az időjárást, mintsem télinek, s ez így február elején furcsának tűnhetne, de lassan már megszokjuk, hogy össze-visszaság van az évszakok terén. A Hosszú-patak mentén haladt utunk, sokhelyen beborult fákon kellett átmászni vagy éppen alatta átbújni. Az út sáros volt, a bakancsunkon több kilót is nyomott az agyagos trutyi, melyet alkalmasint lemostunk a tócsákban. A Cseréptói-nyeregig fokozatosan emelkedett az út. Van itt egy tisztás, paddal, információs táblával meg egy kopjafával, mely két itt szolgált erdésznek állít emléket, de tavat hiába keresnénk, az nincs. nem is volt, hogy miért ez lett a neve, nem találtam róla semmit. Amúgy egész pofás kis hely, akár sátrazni is lehetne itt. Van a helynek egy másik elnevezése is: Nagy-Hallgató-nyereg. Leülni a nedves padra nem akartunk, de nem is volt tervünkben a pihenés, így hamarosan tovább indultunk sarat dagasztani. Rövidesen egy tisztásra akadtunk az út mellett, ahol egy vadászles adott szép kilátást a Sátoraljaújhely feletti
Sátor-hegyekre.
Innen már csak lefelé mentünk a sáros erdészeti úton, a Rudabányácskai letérőhöz. Itt egy vékony, nyomokban aszfaltot is tartalmazó út szeli ketté az erdőt. Déli irányban indultunk el ezen a jelzésünket követve. 400 méterre a Körtefa-nyergi letérőnél ismét az erdőbe vetettük magunkat. Itt szűk másfél kilométeren mintegy 190 méteres szintemelkedést kellett leküzdeni a Körtefa-nyeregig. Ezt a Vörös-nyereg követte, amely még egy kilométer távolságra sem volt. Itt található a Bandalak nevű gyümölcsös, melynek Kökényessy György volt a tulajdonosa. Az épülete, mely korábban turistaközpont is volt, most romokban, mellette egy porladozó Uaz, melyet szemét tárolónak használnak. A kertbe kilencven éve telepítették az ősi magyar almákat, melyek fái 10-12 méteresre nőttek. Melyek terméséből ízletes almaecetet készítettek. Itt a Vörös-nyeregnél több út is találkozik, az egyik felvisz az 514 méteres Magas-hegyre, a Sátor-hegyek legmagasabb tagjára, melynek csúcsán egy kilátót építettek 2010-ben. Az építménynek két elődje is volt. Az eredetit Széll József vármegyei főispánról nevezték el, kinek adománya, majd a város és a vármegye támogatása tette lehetővé az építését 1927-ben. Ugyan maga a Kéktúra útvonala nem vezet fel a kilátóhoz, de amennyiben van időnk mindenképp megéri kitérőt tenni. Mi éltünk ezzel a lehetőséggel, de nem bántuk meg. Nem is voltak sokan és a kilátás kárpótolja az embert a meredek hegyoldal megmászásáért. A város felőli oldalról akár felvonóval is fel lehet menni. Csodálatos körpanoráma fogadja a túrázót. Nyugatra a Regéci-vár jellegzetes alakja is felismerhető a távolban. Északra a Milic-csoport ölelésében a Füzéri vár is felfedezhető a távolba és keletre ma már Szlovákia területén a Borsi-kastély is. Hogy csak az épített örökségünkről tegyünk némi említést. Szinte az egész Zemplén, a Bodrogköz, távolban északra a Szalánci-hegység is látható a teljesség igénye nélkül. Mire felértünk már a nap is kisütött és szinte a tavaszban éreztük magunkat. Nézelődtünk és élveztük a táj nyújtotta szépségeket és a jó időt. Majd leültünk egy szélárnyékos helyen az építmény lépcsőjén és elfogyasztottuk ebédünket. Rövid pihenő után elindultunk visszafelé. Visszaereszkedtünk a Vörös-nyereghez, majd elindultunk a Nagy-nyugodó felé. Melyet elérve elővettük a füzetünket és belenyomtuk az aktuális pecsétet, ezennel teljesítettnek tekinthettük az Országos Kéktúra 27. szakaszát, mely Hollóháza és a Nagy-nyugodó nyereg között halad. Innen leereszkedtünk a Bányi-nyeregig, ahol befejeztük a napi túratervezetet. Legközelebb innen folytatjuk.
Túra adatok
Táv: 14.5 km.
Szintemelkedés: 690 m