2022.02.12.
Sötét van még amikor beszállunk a kisbuszba, az égbolt csillagos. Menetközben ködfoltok tarkították az utat, ahogy a Hortobágyon keresztül közeledtünk célunk felé, a Tarjánka-szurdokhoz. Mire Markazba értünk, már ragyogóan mosolygott ránk a nap. Különleges alkalom ez, hisz az a természeti érték, amit meg akarunk nézni, nehéz bejutni. Fokozottan védett terület, csak a Bükki Nemzeti Park által szervezett és vezetett túrákon lehet megtekinteni. A Természeti képződményt mozgásérzékelős vadkamerákkal figyelik és vastag bírságra számíthat, aki illetéktelenül hatol be a területre! De egyébként se háborgassuk a természetet! Vezetőinkkel az előre megadott helyen találkoztunk, kaptunk sisakot a lepotyogó kövek ellen. Rövid bemutatkozás és némi információ után bevetettük magunkat a Tarjánka-patak által kivájt sziklafalak közé. Először tág a tér, majd összeszűkült körülöttünk a világ. Érdekes dolgokat tudhattunk meg az élővilágról és a vulkáni működés nyomairól és az erdészeti tevékenység, vadgazdaság viszonyáról a természetvédelemmel szemben. Egy kis vízesésig mentünk, ahol már az ember széttárt karral eléri a két oldali sziklafalat, s vízbe döntött fákon lehet csak lépdelni, hisz alattunk mély a patak. Innen visszafordultunk, lemaradtam, hisz most lehet jól fényképezni. Körülbelül egy kilométer, amit megtettünk a szurdokban, szűk háromórás program, rengeteg információ, fantasztikus látnivaló. Visszatértünk a találkozási ponthoz búcsút vettünk vezetőinktől, s visszaindultunk Markazra, itt még felsétáltunk a Markazi várhoz, eléggé ragacsos sáros volt a meredek út felfelé.
A községtől északnyugatra fekvő 631 m. magas Hegyes-hegy déli nyúlványán, a Várbércen (460 m) található. Szinte tavaszias volt az idő, lekerültek a kabátok, a bakancsokra mintha súlyt raktunk volna, annyi sár ragadt rájuk. Fentebb már szárazabb volt az ösvény. Felértünk, kicsiny vár lehetett, 32x25 méteres téglalap alapterületű. Az 1270-80 között épülhetett, fénykorát 1421-ig élte. A várnak katonai jelentősége nem volt, főként vadászati és pihenési célból használhatták. Pusztulása a török betöréseknek köszönhető, 1570-ben már csak, mint romot említik. Mi is pihenés céljából használtuk, hisz jól esett a februári tavaszban kicsit le heverdeni a naptól felmelegített fűbe. Egy jó félórás szieszta után összekapartuk fáradt testünket, s magunk mögött hagyva az évszázados romokat, kilátást, s az ősök kísértetét, elindultunk lefelé. Egy szárazabb útvonalat sikerült találni, amelyen biztonsággal leértünk a településre. Beszálltunk a buszba, majd elindultunk haza. Kellemes nap volt, jó csapat és két remek hely. Azt hiszem ennyi elég is az embernek, hogy kiszakadjon a hétköznapok poklának a bugyraiból. A szurdoktúra Markazról indulva 7 km. volt. A Várhoz vezető túra mintegy 5 km. hosszú és 265 méter szintemelkedésű volt.