2020.02.08.
Ezen a csodálatos februári napon a Vihorlát hegységbe igyekeztünk, hogy a hétköznapi munkától elzsibbadt tagjainkat átmozgassuk a jó levegőn. Szerencsénk volt az időjárással, hisz ragyogó napsütés némi felhővel párosulva épp a legjobb túra idő. A Vihorlát hegység a Kárpátok belső vonulatainak a vulkanikus tagja. Rengeteg látnivaló várja az ide látogató turistát, a vulkanikus működés nyomai, történelmünk egy-egy szeletei, várak, kastélyok sokasága. A hegység jó része a kommunista idők alatt katonai lezárt területté vált, s bár ezt már feloldották, de azért a figyelmeztető táblák kint maradtak. Józsefhámor településről indult vidám csapatunk, hogy felfedezze a hegység egy részét. Célunk az 1006 méter magasan lévő Szinnai-kő volt, amely, mint korona ékesíti a Vihorlát hegységet, már messziről kivehető a csúcson lévő kőtömb. A télnek a faluban nem sok nyoma volt legfeljebb a befagyott tócsák hirdették, hogy bizony közel sincs még nyár. Az erdőben, a falu felett megjelent a hó is és ahogy emelkedtünk, a hó vastagsága is gyarapodott. Fent a csúcs közelében már jóskán kellett taposni a havat, még szerencse, hogy előttünk már jártak arra. Így csak néha szakadt be alattunk a majd fél méteres hó.
A Szinnai-kőhöz érve lenyűgöző látvány fogadott bennünket, jégcsapok sokasága, mint valami jégbe zárt világ. Maga a kőtömb két részből áll, mindkettő tetejére egy-egy létra vezet. Fentről, csodálatos panoráma tárult elénk. A Polonyinák nemzeti park hegyei, amely a mostani hármas határ mentén fekszik, a keleti Besszádok, és még sorolhatnánk. Egész a közel kétszáz kilométerre lévő Magas-Tátráig el lehetett látni. Egész elbűvölő látványban volt részünk. az ember szíve megdobban az ilyen látvány hatására, s még évek múltán is emlékszik reá. Nem töltöttünk túl sok időt fent egyik sziklán sem, bár itt akármennyit lehet fent az ember, nem tűnik soknak. Az az érzés, amit egy-egy ilyen hely nyújt a természetkedvelő embernek semmihez nem fogható. Nehéz szívvel búcsúztunk a lélegzet elállító panorámát nyújtó kövektől és a Három asztal nyerge felé vettük az irányt. Innen egy jó órai járásra leértünk a faluban várakozó buszunkhoz. Ismét egy ragyogó nap emlékezete égett a lelkünkbe, s hiszem, hogy ez élteti a magunk fajta embert. A túrán 11.5 m-t tettünk meg és 640 méter szintemelkedést küzdöttünk le.