2022.09.10.
Hajnali kettőkor csörgött a vekker. Az ablakon semmi fény nem szűrődött be, sötét van még, mindenki alszik, a csillagok se hunyorognak. Ülök az asztalnál kávém kortyolom. Mintha koppanna az ajtó, kinézek, s bár tudom, hogy a kutyámtól senki nem tudna bejönni, azért mégiscsak kinézek. Hűs szellő nyargal a terasz faoszlopai között. Majd hirtelen megdörren a távolban az ég. Valószínűleg az előbb is ezt hallottam. Igen nagy szárasság volt a nyáron, szinte semmi eső nem esett, most, hogy szeptember lett, az ősz igyekszik bepótolni a csapadékhiányt, s a nyargaló széllel tulajdonképpen az ősz űzi az öreg nyarat. Összekapom magam, kicuccolok a kocsiba, ekkor már szakad az eső, s a villámok és dörejek is közelebb kerültek. Hamar felveszek mindenkit és nagyszerű kis csapatommal már robogtunk is a kelő nap felé, Erdélybe. Ahogy világosodott, egyre tisztábban láttuk, hogy a nappal való találkozás elmarad, sötét felhők úsztak az égen bármerre néztünk. A békák se jósoltak szép időt mára, de azért bizakodtunk, hisz láttunk már csodát. Máramaros megyébe vitt utunk, Tőkés (Groșii Țibleșului) település közepetáján egy jobb kanyar és el is hagytuk az aszfalt utat. Egy kövezett erdészeti út visz be a Széples-hegység, vagy Munții Țibleș belseje felé. A hegység a Keleti-Kárpátok belső vonulatának a déli részén van, a Vihorlát-Gutin hegyvidék része. Közel kilenc kilométer megtétele után az elhagyatott Cabana Tibles udvarán találtunk megfelelő parkoló helyre. Rövid szedelőzködés után útnak eredtünk. Párás, nyírkos volt az erdő, az elmúlt napok esőzései megduzzasztották a patakot, amely zavarosan rohant tovább a völgy felé. Mi ellenkező irányba tartottunk, hamarosan el kezdett esni az eső. Meredeken emelkedett az út, s mi vele együtt és az eső csak nem akart megállni. Az erdő így nedvesen, csöpögősen, párásan is szép volt, s csendes, emberrel nem is találkoztunk. Volt, ahol az úton is a patak folyt. Egy tisztásnál megpihentünk, falatozgattunk, innen traverzben megy fel az út a meredek hegyoldalon. Bő két kilométer múlva elértük az Arcer menedéket, ez egy faház, ahol meghúzhatja magát az ember északára, ha úgy adódik.
Az emeleten akár aludni is lehet, sajnos a környéke elég szemetes, ez az, amit soha nem fogok megérteni, ha már idáig felhozza valaki, akkor lefelé miért nem viszi? Miért kell itt hagyni? Az állatok szétguberálják, s a szél széthordja. Ez pedig pont nem hiányzik abba a fenséges látványba, amit az erdő nyújt! Itt 1443 méteres magasságban a házikónál már elég rendes köd volt. Szeretem a ködöt, kissé félelmetes, mert sosem tudni, hogy kik járnak benne. Élők, holtak? Jók, rosszak? Megvan a maga rejtélye, félelmetesen szép. Kicsit eltávolodtam a többiektől, hogy magam legyek a ködben, csak a hangok hallatszottak, barátok hangjai, aztán már az se. Rövid időn belül visszatértem a csapathoz egy rövid megbeszélésre. Mivel az eső is esni kezdett és néhányszor az ég is megmordult úgy határoztuk, hogy nem megyünk fel a csúcsra, pedig nem volt messzire, de mivel elég kitett, inkább visszafordultunk. A hegység három legmagasabb csúcsa magasodik előttünk egy csokorban az Arcer, Cibles (Széples) és a Bran, de most ködbe vész ez is. Az ismert útvonalon ereszkedtünk lefelé, ahol jöttünk, egy másik út hosszabb lett volna. Mint a vert had úgy vonultunk lefelé, pedig semmi kép nem vereség a visszafordulás, inkább nehéz, de ésszerű döntés. Nehéz, mert már szinte kéznyújtásnyira van a cél, ésszerű mert akár életveszélyes is lehet és mint mindig a biztonság az első! A hegy megvár, máskor is fel tudunk rá menni. Amig visszaértünk a kocsihoz szinte végig esett az eső, kis szünetekkel, de mire levettük az eső kabátot már vehettük is vissza. Hazafelé úton még megálltunk a közelben lévő Rogoz nevű településen, 1663-ban épült Görög-keleti fatemplomuk a világ örökség része. Miután megnéztük elindultunk a nap után arrafelé, ahol lenyugszik. Az ablakon kifelé bámulva azon tűnődtem, hogy milyen hamar elment ez a nyár is, bár lesz még egy-két melegebb nap, de az éjjelek már hidegebbek, a hajnali szél végleg kiűzte a haldokló nyarat, hogy a helyét át vegye a tarkaruhás ősz. A túrán kb. 16 km-t gyalogoltunk és 780 méter szintet emelkedtünk.