2022.04.02.
A Szádelő-völgy, mely a Gömör-Tornai karszt egyik legszebb természeti látványossága. A karszt-völgy egy barlangrendszer beszakadásával jött létre. Alján az akár háromszáz méteres sziklafalak között folyik a Szár (Blatnica)-patak, helyenként még a tíz métert is alig éri el a szélessége. Már megszámolni sem tudom, hogy hányszor voltam ezen a lenyűgöző helyen, de mindig csak a völgy keleti oldalán magasodó sziklafal tetején. Mindannyiszor csodálattal néztem át a túl oldali sziklákra, vajon onnan milyen lehet a látvány? Addig-addig gondolkoztam rajta, hogy arra az elhatározásra jutottam, hogy utána járok. Térképet nézegetve kiszúrtam, hogy ugyan jelzett út nem vezet a szirtek szélére, de nem messze halad el tőle és valami féle ösvények vezetnek oda. A világhálón is találtam néhány fontos információt és ezzel felvértezve indultunk vidám kis csapatunkkal, hogy felfedezzük a számunkra ismeretlent. Megelőző napokban igencsak elromlott az időjárás, esős, szeles, hideg idő, tréfálni próbált velünk az április. Tartottam is tőle, hogy elázik a gatyamadzagunk. Útközben szinte végig szemerkélt az eső, de mire Tornagörgőre értünk még az út is felszáradt ijedtében, ahogy meglátott bennünket, mi vagyunk a halálbrigád, inkább meghalunk, de akkor sem dolgozunk! :D A túlnyomóan magyar lakosságú falu temetője mellett hagytuk buszunkat és a sárga jelzésen nekivágtunk a hegynek. Előbb lankásan, majd meredekebben haladt felfelé az ösvényünk, telepített fenyvesek, majd tölgyek, gyertyánok kísérték utunkat. Néhány helyen törmelék lejtőn keresztül haladtunk, majd hamarosan egy kitett sziklás részhez értünk, ahonnan már alakult a panoráma. Felkapaszkodni nem volt gond a sziklákon, s felette a tisztáson a kilátásban gyönyörködve némi energiával töltöttük fel magunkat. Bár a látvány is ad némi erőt. Még egy kis emelkedő, s fent is vagyunk a Vysoky (Magas)-Csúcs közelében, innen már majdnem szintben megy az út, kissé hullámozva. Magas bükkfák között kanyargott az utunk, sokhelyen kitermelési munkák nyomai. Kis kitérővel megnéztük az Ördöglyuk-barlangot. Ennek 24 méter hosszú a bejárata és mintegy 180 méter a mélysége. Több barlang is található a hegyen, de ez a legmélyebb. Óvatosan közelítettük meg a szélét, nehogy belepottyanjunk, igen hamar a pokolban érezhettük volna magunkat, ahonnan nincs visszatérés.
Visszatértünk a jelzett útra, hamarosan egy takaros kis házikó mellett haladtunk el. Mielőtt hirtelen északnak fordul az út lekanyarodtunk egy jeltelen ösvényre, hogy kijussunk a sziklafal tetejére, s lám egy fertályóra elteltével a szavunk is elakadt. Hisz fent álltunk a szirtek tetején, s szemünk vadul legelte a látnivalókat. Olyan 50-60 méterrel a túloldali sziklafal teteje felett voltunk. A szemben lévő oldalon a turisták csak kis hangyáknak tűntek. A sziklafal oldalában sok helyen fenyők kapaszkodtak, az élni akarás csodás formája ez. Mint az a maroknyi Magyar, aki nem hagyja, hogy elsodorja az ár, amit a nemzetre törő liberális csürhe támaszt. Csodálkozva ácsorogtunk a szakadék peremén, kissé összehúzva a kabátot magunkon, hiszen itt jobban ért a hideg szél. Még kerestük néhány kilátópontot, hogy teljesebb képet kapjunk a helyről, s elindultunk vissza az úton, amin idejöttünk. Hamar visszatértünk a sárga útra, majd egy jelzetlen utat választottunk a lefelé jutáshoz, hogy ne a térdgyilkos meredeken kelljen leereszkedni. Internetes forrásból tudtam, hogy viszonylag kényelmes út megy lefelé, így azon mentünk tovább. Szűk két óra alatt leértünk a faluba. A település közepén van egy szép vízesés a Fej-patakon, azt Isten és párt ellenei vétek lenne kihagyni, ha már itt jár az emberfia. Ezután visszatértünk buszunkhoz, volt, aki kis kerülővel, s kellemesen elfáradva, elindultunk haza. A határon átérve szinte egyből eleredt az eső, az Égiek kegyesek voltak hozzánk, hogy a túrát viszonylag jó időben ejthettük meg. A túra távja: 17,5 km-volt, a szintemelkedés 790 m.