2022.10.29-31..
Ragyogóan sütött a nap, amikor a Zsolnára vezető főútról letértünk, Csicsmány felé. A falut a legenda szerint a törökök elől menekülő bolgárok alapították 1410-ben, de az írások már 1272-ben Cziczmán néven említik. Házaikon még ma is őrzik építészetükben és népi hagyományaikban a balkáni örökséget. Feketére vagy sötétbarnára festett házaikat fehér népi motívumok díszítik. A falu többször is leégett, először 1921-ben, akkor állami segítséggel épült újra. A II. világháború alatt jelentős partizántevékenység zajlott a környéken, ezért a német hadsereg megtorlásul több házat is felgyújtott vagy megrongált, mivel a lakosok segítették a partizánokat. S valljuk be, bár kár a házakért, de a partizán mozgalmakat egyik harcoló fél sem nézte jó szemmel! Ennyit a faluról dióhéjban. A túrára a falu központjából indultunk. Előbb az aszfalt utat követve, majd erdészeti úton. Bentebb az erdőben fakitermelés miatt összevágott sáros, meredek úton vezetett a jelzés, próbáltunk mellette menni, már, ahol ez sikerült. Szépen lassan felbattyogtunk a csúcs alatti rétre, innen már szép kilátást kaptunk az északi égtáj felé. Már korábban is látszódott, ahogy engedték a fák, de most lehetett igazán látni az inverziós jelenéséget. Mintha tejfölben úsznának a csúcsok és a magasabban fekvő területek. Az alacsonyabb részeket sűrű felhőréteg borította. Ez akkor alakul ki amikor az alsóbb légrétegek hidegebbek a felsőnél. Innen a rétről már csak egy kőhajításnyira volt a csúcs. Egy hosszabb pihenő után elindultunk lefelé, egy kicsit kerültünk, élveztük az őszi erdőt, rúgtuk a lábunkkal a földre hullott avart, nézegettük, hogy melyik levél milyen fához tartozhat. Bükk volt a legtöbb, de volt még tölgy és juhar. A fákon maradt levelek sárga, vörös, barna és zöld színben pompáztak, ez a sokszínűség adott egy különös varázst, talán ilyenkor a legszebb a természet. Észre se vettük és lent voltunk a faluban, megnéztük még a csicsás házakat és elindultunk a szállásunkra Frivaldnádasra. Bejelentkeztünk a panzióba, majd elmentünk egy szomszéd településre vacsorázni. Itt egy kellemetlen meglepetés ért, kiszorultunk a fűtetlen teraszra, mert Halloween partit tartottak gyerekeknek, már jó korán kell kezdeni a hülyítést. Valahol ezt olvastam erről a szokásról: „Amikor október 31-én beesteledett, a druida klánok felöltötték fehér csuklyás kámzsájukat, s kezeikben sarlókat, valamint a kelta keresztet tartva megkezdték fáklyás felvonulásukat. A felvonulás kezdetekor megöltek egy rabszolgát, majd a holttest bal bokájára kötelet kötve vonszolták azt maguk után. A druidák addig mentek, amíg egy házhoz, vagy faluhoz értek, s ekkor a trick or treat’-nek megfelelő követelésüket kezdték kiáltozni. Mindig egy rabszolgalányt, vagy egyéb női személyt követeltek maguknak. Amennyiben a lakosok nem adtak ki egyetlen leányt sem, úgy a druidák a halott rabszolga vérével nagy hexagramokat, vagyis hatágú csillagokat festettek a falu házainak ajtóira és falaira. Ezután a megidézték „az éj szarvakat viselő vadászát”, hogy valakit rémítsen halálra abból a házból, vagy faluból az éjszaka folyamán. A falakra festett hexagramok démonikus sereget vonzottak magukhoz, majd megszállták a házat azzal a céllal, hogy az ott lakókat az őrületbe kergessék, vagy halálra rémítsék. Amennyiben a ház, vagy falu lakosai megadták a „treat”-et, a druidák egy emberarc formájára kivájt tököt helyeztek a ház, vagy kapu elé. A kivájt tökbe egy emberi faggyúból készült gyertyát gyújtottak, hogy az tartsa távol a gonosz szellemeket. Így a „Jack O’ Lantern” a Sátánnal való együttműködést szimbolizálja, és azt jelképezte, hogy a házra az éjjel a sátán vigyáz." Ennyit az” ünnepről”. Elfogyasztottuk a vacsoránkat, a hideg tartóaszon legalább a felszolgálás kedves volt, s az étel tűrhető. Majd ismét a panzió felé vettük az irányt, lefekvés előtt egy kis társasági élet, majd eltettük magunkat másnapra.
Reggel kipihenten ébredtünk, hisz amúgy is hosszú volt a relaxálásra szánt idő, de az óra átállítás még rá is tett egy lapáttal. A reggelinket a panzióba költöttük el, majd beültünk a buszba és irány Szulyó. Korábban már voltam ezen a környéken, a Szulyói-völgykatlant körbevevő sziklák, mint valami óriások, akik mintha egy hatalmas ring szélén állnának és figyelnék a falut a történelem viharában, hisz itt már a kőkorszakban is éltek emberek. Vélhetően valami nagyobb szabású rendezvény lehetett, mert rengetegen voltak itt, turisták, ezért az eredeti elképzeléssel ellentétben megfordítottuk a túrát, a keleti karéj felé indultunk el. A köd miatt csak alig látszottak a környező sziklák, de ahogy feljebb hatoltunk az erdőben, kitisztult az idő a völgyben. Mire elértük az első szikla kilátópontját, már gyönyörűen látszódott az egész táj. Érdekes, hogy a gerincen túl a Vág-völgyében még mindig inverziós jelenség volt látható. Folytattuk körünket és egyre magasabb sziklákon állhattunk és gyönyörködhettünk. A völgyfőn lévő elágazásnál északnak vettük az irányt, hogy Hricsó-várát (Hričovský hrad) nézzük meg. A várig az erdőben vezetett az út, igazán eseménytelenül, de hamar leküzdöttük a 3,5 km-es utat. A vár a Középső-Vágmente egyik legrégebbi erődítménye. Zsolnától (Žilina) nyugatra, nem messze a Vág (Váh) folyótól, eredetileg román stílusban épült. Az első írásos emlék a várról 1265-ből származik. Az eredetileg királyi birtokot a nyitrai püspökség, majd utána több nemesi család szerezte meg. A 17. századtól pusztulásnak indult és mára már csak a palota és a védő-torony falai maradtak fenn. A falakon ma is állagmegóvási munkálatokat végeznek. Itt megebédeltünk és elindultunk visszafelé. Amint visszatértünk a völgyfőn lévő elágazáshoz, máris a nyugati oldal szikláit jártuk, innen is szép volt a kilátás, hiszen a korábban bejárt részeket láthattuk, más megvilágításban, hiszen a nap közeledett a nyugati horizonthoz. Sajnos nem is tudtunk végig menni, talán, ha lett volna még egy órácskánk, de a meredek oldalon nem kockáztattuk meg a sötétben való lejutást. Igy a Szulyói-vár maradványai és az azt környező sziklák kimaradtak. Számításunk bejött, hogy megfordítottuk a túrát, hiszen így nem sok emberrel találkoztunk. A parkolóba leérve bevágódtunk a buszunkba és elindultunk a panzióba, de előtte egy vendéglátó ipari egységet még meglátogattunk Vág-Besztercén, hogy az elveszett energiát pótoljuk. Ez sajnos nem mindenkinek sikerült, hisz kedves társunk duplahúsos hamburgere csak álom maradt. A pincérnő elfelejtkezett róla, kalóriaszegény étrend. Innen ismét a szállásra indultunk, ahol ezt a napot is kipihentük. Reggel megalapoztuk a napot rendesen, hisz a fene megette a lelket, ha testet nem tápláljuk! Miután letörültük képesebbik felünkről az étel maradványokat érzékeny búcsút vettünk szállásadónktól és irány a Manninska-szoros. A szűkület a Nagy- és Kis-Manin között fut az azonos nevű patakot követve. Leparkoltunk a bejárata előtt, majd a Nagy-Manint vettük célba. Ködös volt az idő, még a hegyet sem láttuk magunk előtt, de ahogy feljebb értünk, megismétlődött az előző napi este, kitisztult az idő, csak a Vág-völgye feküdt felhő paplan alatt. Több kilátó pontja van a hegynek, mindenhonnan szép a kilátás félkörívben a magaslat körül. Az utolsón pihentünk egy nagyobbat, megnéztük az ott lévő Patrizán-barlangot, majd leereszkedtünk, Sziklahát (Záskalie) faluba. A település nyugati oldalán érződött a szoros klímája, hideg szél fújt belőle. Legszűkebb részén 3,7 méter széles egy busz épphogy elfér benne, ezt a részt 1993-ban robbantották ki, hogy nagyobb járművek is elférjenek. Itt fapallókkal oldották meg a utat. Ez Szlovákiá és Közép-Európa legszűkebb szurdoka, amin aszfaltút vezet át. Előfordul, hogy télen a lezúduló lavina elzárja a külvilágtól a bent található falvakat egy időre. A szoros hossza 1 km. Középtájon egy szimbolikus temető található, azoknak a sziklamászók emlékének, akik túl becsülték az erejüket, s alá a hegyekét. Az ilyen helyek mindig egy kicsit elgondolkoztatják az embert. Hiszen tudjuk, hogy mi sem mindig azt tesszük, amit az észszerűség javasol, bizony voltunk már mi is veszélyes helyzetekben és csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy nem történt baj. Ezért ma már, őszülő halántékkal százszor is átgondolja az ember, hogy mikor álljon meg vagy forduljon vissza, illetve hagyjon ki helyeket. Ezen gondolatokkal értünk vissza a parkolóba, ahol bekászálódtunk a buszba és vidáman, tele élményekkel elindultunk hazafelé. Ezen utunk során egy igazán változatos területet ismerhettünk meg a felvidéki, közel 31000 hektárnyi területen elterülő, két hegységet magába foglaló (Szulyó-, Strázsa-hg.) Strázsa-hegység Tájvédelmi Területet. Túra adatok: 1.nap: Strázsa-csúcs: táv: 15 km. szintemelkedés: 750 m. 2.nap: Szulyó környéke: táv: 16,5 km. szintemelkedés: 900 m. 3.nap: Maninska-szoros: táv: 10 km. szintemelkedés: 550m.