Bakancs Társak Természetjáró Egyesület

Az Eperjes-Tokaj hegység a korabeli Magyarország egyik meghatározó része. A vulkanikus hegyláncot Trianonban ketté vágták, az itt maradt részének a határai a Bodrog- és a Hernád-folyó. Nálunk Zemplénnek, a Szlovákiában maradt részt pedig Szalánci-hegységnek nevezik. Háromhuta, három település egyesülésével, s Regéctől való elválválásával a XIX. században jött létre. A három település: Regéchuta, Középhuta és Új-Regéchuta (mai nevükön Óhuta, Középhuta és Újhuta). A községben 1698-ban II.Rákóczi Ferenc alapított üveghutát, ahol 1916-ig folyt az üveggyártás. Hangulatos, csendes kis tiszta település, nagyon jó túrák kiinduló pontja lehet. A decemberhez képest enyhe idő kicsábította az embereket a szabadba, de szerencsénkre nem voltak sokan. A temető mellett parkoltunk le, s a falu aszfalt útján indultunk el a Tolcsva-patak hidja irányába, azon átkelve a sárga jelzésen emelkedtünk az 564 méter magas Sólyom-bérc felé. A bükkös, tölgyes erdők már elhullajtották a levelüket, csak a gyertyán tartotta még elszáradt leveleit. Ballagtunk az erdőben, lábunk alatt susogott az elszáradt levél. Néha feltámadt a szél, s az, mint valami vámszedő, aki elviszi még a megmaradt holmit is, a még fent maradt leveleket is lesodorta az ágakról. Ballagtunk, hol csendben, hol beszélgetve, s hol nevetgélve, kikapcsolva a minden napok nyűgjeit, s bajait, s átadva magunkat a percnek, a pillanatnak. Nem, itt nem is hiányzott semmi, amit akkor akartunk, az mind megvolt. Nyugalom, s csend, jó levegő. Észre sem vettük, s már fent voltunk a kiszemelt Sólyom-Bércen. Letelepedtünk, s elfogyasztottuk ételünket, amit a hátizsák mélye rejtett. Ücsörögtünk még egy kicsit, hisz ilyen látványban nem minden nap van része az embernek. A Regéci-vár, a Magoska, de még a Tokaji-kopasz is láttatta magát, s megannyi azonosított, s meg nem nevesített csúcs. Egyszer minden elmúlik, így van ez a pihenőidővel is, fájó szívvel intettünk búcsút a sziklás bércnek, s elindultunk lefelé a Kiráy-kuti patak felé.

Jócskán leereszkedtünk a patak mellett, majd hirtelen jobbra fordult az út, s vele mi is, majd hirtelen a Kis-Királyos oldalában kapaszkodtunk felfelé, innen mivel alacsonyabban voltunk már kevesebb volt a látnivaló, de így is szép volt. A Kis-Királyos oldalában a Barát-pihenőhöz vitt a lábunk, s a látvány, ami fogadott bennünket az varázslatos volt. Egy romantikus kis rét, egy pálos kolostor romjai, és a Könnycsepp-tó, amit láttunk fentről. A tavat a pálosok létesítették az itt lévő forrás felduzzasztásával. Vélhetően halastóként funkcionált. A kolostor a 13.-14. század fordulóján épülhetett, a 16. század közepén felgyújtották majd újraéledt, de a 17. elején elhagyták a romokat, majd feledésbe merült. Mi is elhagytuk a helyszínt, de mi nem feledjük, hogy itt voltunk, hisz nagyon megkapó kis hely. De mint, ahogy egy kedves ismerősöm mondta: "A fene megette a lelket, ha a testet nem tápláljuk" és a forró babgulyás már várt bennünket a parkolóban. A túrán 13 km. volt a táv és 770 m. a szintemelkedés.