2022.09.23-25.
Ismét a Retyezát, idén már másodjára, nekem egyik személyes kedvencem. Ha visszagondolok, most vagyok itt hatodjára, s remélem nem utoljára. Csodálatos, elvarázsolt vidék ez, a Kárpátok ékköve. Igazi gyöngyszeme a környező hegyek tengerének. Amikor beérkezünk a Hátszegi-medencébe Déva felől már látszanak a csúcsok. Most éppen nem láttuk, hisz erős felhőréteg fedte. Rausor turista központba igyekeztünk, ahol a szálláson már vártak bennünket. Az út Malomvízen vitt keresztül, ahol a Kendeffyek, ma romos kúriája áll, s a falu túlsó végén egy sziklás magaslaton pedig a Kolcvár áll. Amikor felértünk a szállásra házigazdánk elmagyarázott minden tudnivalót, majd magunkra hagyott bennünket, nem is láttuk többet. Rövid készülődés után elindultunk a hegység névadó csúcsához. Miután magunk mögött hagytuk a sípályát meredeken emelkedtünk felfelé. Égig érő fák, mohás kövek, hatalmas gombák, mintha egy mesében jártunk volna. Hamarosan az első hófolton tapostak a bakancsaink, majd elértük azt a részt is, ahol már a fenyők ágain is megtapadt a téli csapadék. Ahogy emelkedtünk feljebb, a hóréteg is vastagodott. 20-30 centit is elérte egyes helyeken, ami még nem is lett volna baj, de az, hogy sokhelyen hatalmas sziklákon kellett egyensúlyozva haladni, s a hótól még a széle sem látszott, így a közte lévő lyukakba könnyen belepottyanhat az ember, s nagy az esélye egy lábtörésnek is. Tapasztalatból írom, bár nem velem, hanem egy korábbi túrán egyik társunk járt így, s ráadásul akkor még hó sem volt! Közben az idő is kezdett begorombulni, a Retyezát csúcs, hol mutatta magát, hol sűrű ködbe burkolózott. A Stevia tengerszem közelében úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. Alig indultunk el, hatalmas hóesésbe keveredtünk. Lassan haladtunk lefelé, de végül csak elértük a szállást, majd vacsora a közeli vendéglátóhelyen és irány az ágy. Reggel korán keltünk, hogy időben tudjunk indulni, megkerültük a hegységet és a Gura Apelor (Vizek-szája) víztározó mellett a Nagy-Lepusnyik völgyében robogtunk a Pelegii-ért felé, ahol van egy kialakított parkoló. Visszatérve a robogásra, azért az nem olyan egyszerű, az út állapota mindig változik. Nagy hasmagasságú járművel ajánlatos menni. Fent a Pelegíí-réten, 1600 méteres magasságban ragyogó idő volt a fák között kikukucskált a Bukura hófödte csúcsa. Egyik terv a legmagasabb 2509 méteres Peleaga volt, de a hó miatt veszélyesnek ítéltem meg, így a Custura 2457méter magas csúcsa lett a célpont. Amúgy is tervbe volt ez is. Meredeken emelkedtünk az erdőben és viszonylag hamar kiértünk belőle, a gyalogfenyők már engedték láttatni a tájat, s ahogy fentebb értünk az egész vidék kitárult előttünk. A Reyezát, Kis-Retyezát, Vulkán, Szárkő-hegység megannyi csúcsa tekintett ránk. Az Öreg-Retyezát hófödte csúcsai ismerősen köszöntöttek, hisz már sokukon jártam korábban, de a Kis-Retyezát mészkő ormai is ismerősen kacsintottak rám. A Buta-nyereghez érve (Şaua Plaiul Mic) választási lehetősége van az embernek, a Jorgován-kő és a Custura, vagy a Buta-menedékház felé. Mi a Custura felé vettük az irányt. Tökéletes túra idő volt. Napos, néhol felhős, kellemes hőmérsékletű. A gyephavason egyszerűbb volt a menetel még a havas részen is, itt csak néhol kellett vigyázni a havas sziklák miatt. A csapatból nem mindenki jött fel a csúcsra, de aki felment, annak tátva maradt a szája a káprázattól. Ebédünket itt fogyasztottuk el, majd elindultunk visszafelé ugyan azon az útvonalon. A túrán 11 km-t mentünk és mintegy 850 métert emelkedtünk. Amikor autónkkal elértük a Gura Apelor víztározót már erősen sötétedett. A szállásra is későn értünk, a meleg vacsora után nyugovóra tértünk.
Reggel még megvitattuk, hogy mi legyen a program, a túrát kistöbbséggel leszavazta a csapat, én tartózkodtam, nekem mindegy. Így műemlék látogatás maradt, mindjárt a völgy elején a Kolcvárral kezdtük, ezt a Kendeffyek építették. Először csak lakótorony az 1300-as években, de a 1500 évek elején már, mint várat említenek a források. A törökök később elfoglalták a várat, s Kendeffy Ilona férjét fogságba vitték. A várat visszafoglalták a töröktől, 1671-ben még őrség van a várban, de a XVIII. századtól romos állapotban van. Sok monda, hiedelem, babona kötődik a romhoz. Bán Mór így írja: „Kolcvár hirhedt votl a lidérceiről és élőholtjairól. A malomvízi oláhok például hetente vittek fel a leomlott várkapuba szárított húst és tejet, hogy az ártó lelkek, kik éjjelente a romok közt zokognak, ne jöjjenek le a faluba gyermeket rabolni.” Megnéztük még a vár alatt, az út túloldalán található kolostort, amely a XIII. században épült és korábban védelmi funkciót is betölthetett. Ma ortodox kolostor. Innen Vajdahunyadra vitt az utunk, ahol Erdély legimpozánsabb és legépebben megmaradt várát néztük meg. A tatárjárás után épült fel az a vár, melyet Zsigmond király adományozott Hunyadi János apjának, Vajknak 1409-ben. Érdekes módon az adománylevél már külön megemlítette az akkor hároméves kisfiút, Hunyadi Jánost. A pletykák szerint Zsigmond király feltűnően önzetlen támogatása hátterében az állhatott, hogy Hunyadi János az ő törvénytelen fia volt. Az tény, hogy Zsigmond végig nagylelkűen egyengette Hunyadi János katonai karrierjét. Az évszázadok folyamán a várat bővítik, modernizálják. A XVII. században a Bethlen család tulajdonába kerül, ők is sokat alakítottak rajta. A XVIII. századtól kincstári tulajdon, így elkerüli az osztrák megsemmisítési parancsot, mely annyi várunk pusztulását okozta, viszont többször pusztított tűzvész a várban. 1870-ben restaurálták, így teljes épségben látható. A várból már hazafelé vezetett az utunk. Háromnapos kiruccanásunk hamar véget ért, s, ha nem is a terveknek megfelelően alakultak a dolgok, azért nagyon szép kis programban lehetett részünk. A tél hamar beköszöntött a Retyezátban, s szinte minden magas-hegységben, ezért nagyon megváltoztak a körülmények. Ilyenkor, át kell értékelni a továbbiakat, s változtatni, ha szükséges. Jövőre ismét eljövünk!