2022.06.23.-26.
Korán lefeküdtem aludni, és el is aludtam hamar, talán még álmodtam is valamit. Hajnal volt még amikor beültem az autóba, összeszedtem barátaim, és irány, a Dél-Erdélyben lévő Retyezát. Már a neve is különleges, ízlelgeti az ember a szájában, Retyezát, Román nyelven, Munții Retezat, régi magyar neve: Zerge-havas. A Retezat szó románul levágottat, lemetszetett jelent, hisz a névadó csúcsa a Vârful Retezat 2482 méteres magasságával messziről úgy néz ki, mintha levágták volna a tetejét. Érdekes módon ez a csúcs, csak a harmadik legmagasabb a hegységben. Állítólag valamikor egy nagy király két gyermekének adott, egy-egy hegységet, az egyik a Hargitát a másik a Retyezátot kapta. Az amelyik a Hargitát kapta, irigységből, mivel a másiké nagyobb volt egy ekét hajított feléje, ami lemetszette az egyik csúcsot, innen a Retyezát név. Amint a Hátszegi medencébe érünk feltűnik előttünk az öreg Retyezát. Mi a déli oldalára tartottunk, a Nyugati-Zsil-völgyébe, Lupénybe, hisz ott volt a szállásunk. Lupény a valamikor szebb napokat látott város a bányászat beszüntetésével eléggé lepukkant település lett, s bár a főutcán látszik, hogy igyekeznek rendet tartani, a kis utcákon nagyon ott van az igénytelenség. Első napra egy könnyebb túrát választottam, a Vulkán hegység 1868 méter magas Strázsa, románul Straja csúcsára. Egész magasra fel lehet menni egy aszfaltúton, s onnan egy másfél óra alatt fel lehet érni a csúcsra, ahonnan gyönyörű kilátás van az egész környékre, lehet ezért Strázsa a neve? Oláh ország síkságára, a Retyezátra, a Párengre, a Vulkán többi csúcsára és még felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi hegység látszik. A csúcson a Hősök-keresztje, a román hős katonák emlékére. Nem tudom mennyire lehet hősnek nevezni azokat, akik folyamatan átálltak az addigi ellenséghez, bár ez a vezetőség szégyene, viszont a történelem őket igazolja. De azért 1916-ban elég rendesen visszaverték a Császári haderők a betörő románokat. Pihentünk, s gyönyörködtünk, rajtunk kívül más nem volt a csúcson, élveztük a magányt, s a tájat. Télen itt nagy élet lehet, telekabinok, sípályák, de most senki. Lefelé menet egy-két szabad csapattal találkoztunk, de ez bennünket már nem zavart. A rövid túra 8 kilométer volt 400 méter szintemelkedéssel. Lupényban megvacsoráztunk, majd a szállásunkra tértünk. Másnap korán keltünk, jó két óra az út a túra kiindulópontjáig. A Borbát-völgyén indultunk fel a hegység belsejébe, a kb. 22 km. erdészeti makadámúton. Az öreg terepjáró vidáman zötyögött a sziklás, köves, néhol sáros terepen. Alacsonyabb aljú autóval nehézkes-bár fent láttunk kettőt is-én nem kockáztatnám meg. Kijelölt parkolóhely, már néhányan voltak ott. Rövid szedelőzködés és útnak indultunk. Egyből meredek emelkedő következett, elhaladtunk a kijelölt sátorozó hely mellett, ahol néhány sátor várta vissza gazdáit, majd a Csomfu-vízesés, amely a Retyezát legnagyobb vízesése. Többlépcsős esés a patakon, amely magassága meghaladja a 150 métert. De igazából csak visszafelé lehetett látni a teljes valójában. Meredeken vitt tovább az ösvény, csodálattal bámultuk a tájat, hisz effajta gyönyört nem lát minden nap az emberfia. Hatalmas csúcsok, körbe amerre csak néztünk. A gyephavason százféle virág, már a Havas-Szépe (Rododendron) is szépen virított. Tökéletes csend és magány uralta a tájat. Egyre többet láttunk, ahogy emelkedtünk a Kusztura-nyereg felé. Jó idő eltelt, amire a nyugdíjas tempóban felértünk, de hát ezt nem lehet elsietni. Ragyogó idő, szép táj, hová siessen az ember, ki kell élvezni minden percét. A nyeregben egy pár falatot leküldtünk a torkunkon, majd tovább eredtünk a Kis-Papusára. Ennek a csúcsa alatt megy el az ösvény, sok helyen mászni kell a gránit sziklákon, de kis odafigyeléssel nem lehet gond. Utunk tovább ment és felvitt a Papusára, amely a hegység második legmagasabb csúcsa, az Ő 2508 méterével. Itt találkoztunk egy magyar csapattal. Pár szót váltottunk, majd elbúcsúztunk. Ők arra mentek, amerről mi jöttünk. Csodálatos kilátás minden felé, a csúcsok sokasága, az ismerős Peleaga, a Retyezát, a Nagy-csúcs, a Kusztura és megannyi ismeretlen. Rövid pihenő után elindultunk visszafelé, mert hosszú volt még az út a parkolóig. A Papusáról leereszkedés közben egy csorba, ahol egy kiszálkásodott sodronyon lehet leereszkedni, illetve visszafelé felmászni. Ezen volna mit javítani, de megoldható. A Zergebak csúcs melletti plató után útban a Zárt kapuk vad és kitett sziklagerince előtt leereszkedtünk a Zergebak-tóhoz. Ez a Zárt kapuk gerinc egy időbe le is volt zárva a kitettsége miatt, mi egy előbbi túrán már végig mentünk rajta, nem egyszerű mutatvány, de, aki hozzászokott a magashegységekhez, annak nem jelenthet akadályt. Visszatérve a Zergebak-tóhoz, amely az egyik legkülönlegesebb a hegységben, hiszen egy szigetecske van benne. A leereszkedés nem olyan egyszerű, hisz jó meredek és sokhelyen nagyot kell lépni a köveken. A tónál is megpihentünk egy kicsit, akár több órát is eltöltene itt az ember, oly gyönyörű. De még innen is meredeken visz az út lefelé és az idő rövid. A sűrű gyalogfenyves és a kövek nehezítették a haladást, mire leértünk a sátortábor már népes volt egy pár kedves szó egymás felé, búcsú és az autónk felé vettük az irányt. Ezen a túrán 10 kilométert mentünk, másztunk, és 1040 métert emelkedtünk. Visszaérve Lupényba beültünk egy hangulatos éterembe, egy kellemes vacsora, majd a szállás, ahol pihentünk reggelig.
Harmadnapon a Kis-Retyezát mészkővilága felé vettük az irányt. Elmentünk majdnem az 66A jelű aszfaltút végégig, amely megy tovább Herkulesfürdő felé, és ketté vágja a Domogléd-Cserna Nemzeti Parkot, de természetvédelmi okokból nem tettek rá szilárd burkolatot. Bár a közelmúltban ismét felvetődött a kérdés. De térjünk vissza a túrához, itt, ahol vége az útnak van a túloldalon a Câmpuşel-vadászház, eme oldalán egy kemping és meg lehet állni az autóval is. Már néhányan voltak ott amikor odaértünk. Nem foglalkoztunk senkivel, összeszedelőzködtünk és irány a meredek hegyoldal. A Jorgován kőhöz igyekeztünk, már itt is jártam ezelőtt, de akkor köd volt. Most szép tiszta volt felettünk az égbolt, bár néhány felhő úszott rajta, de ez csak előny volt, amikor a nap elbújt mögötte árnyékot adva, mert amikor kiértünk a sűrű erdőből bizony tűzött a nap. Ahogy emelkedtünk egyre többet láttunk a lenyűgöző tájból. Mögöttünk az Oszlea csoportja, előttünk a Jorgován, a geinrcen túl hamarosan feltűnt a pár éve bejárt Piule gerinc és hamarosan megláttuk a Retyezát csúcsait is. A Jorgován egy hatalmas mészkőtömb amelyre egy kis mászással lehet felmenni, van itt több ilyen szirt is, de ez a legnagyobb. Láttuk az előző nap bejárt szakasz felső részét is. Páratlan látvány tárult elénk. A szokásos falatozás, fotózkodás és kis pihenés után visszafelé vettük az irányt, eredetileg kör túra lett volna, de egy elég nagy birka csorda esett volna pont az útba, amivel még nem is lett volna baj, de a kutyákkal már igen. Így a vissza utat választottuk. Leereszkedtünk a völgybe, majd visszamentünk vacsorázni és irány az ágy. Ezen a napon 7,5 kilométer volt a táv és 810 méter a szintemelkedés. Negyednapra az eső miatt az összes terv meghiúsult, így korán elindultunk haza, több napos esőt ígért az előrejelzés, így a hazajövetel mellett döntöttünk. Hazaérkezés után ledőltem egy kicsit, elálmosított a vezetés. Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen azt se tudtam hol vagyok, alszok-e még, vagy csak álmodok. Elindultunk e már a túrára, vagy már meg is érkeztünk? Oly csodás volt az egész út, mintha egy meseszép álom lett volna! Nemhiába hívják a Retyezátot a Kárpátok ékkövének, ezt egyszer mindenkinek látnia kell!