2022.12.31.
Ez is eljött, az év utolsó napja. Szépen keretbe foglalva az Úr 2022-es éve, hisz január 1-én túrával köszöntöttük és most túrával búcsúztatjuk az esztendőt. Búcsúnak nem is lehetne szebb helyet találni csonka kis hazánkban, mint a Duna-kanyar. Mítoszokkal, talányokkal, a történelem titkaival átszőtt vidék ez, hegyekkel, sűrű erdőkkel, s alant a méltóságteljesen hömpölygő Duna. Rengeteg látnivaló bújik meg e vulkanikus bércek között. Viszonylag könnyű túrát választottam e jeles napra, a Rám-szakadékot, amely hazánk leglátványosabb szurdoka. Bíztam benne, hogy a télies időjárás nem sok embert csalogat ki. Bár az időjárás inkább őszies volt, de hála Istennek nem sok halandóval találkoztunk. Dömösön volt a kiinduló pontunk, leparkoltunk az arra kijelölt helyen, majd meg váltottuk a parkolójegyet, jogkövető állampolgár lévén, meg hát a fenének se hiányzik a büntetés. A Duna jobb partján álló település már az őskőkorszakban is lakot terület volt, amit az itt felárt leletek is bizonyítanak. A Malom-patak-völgyében indultunk be a Visegrádi-hegység belsejébe. A terület az Északi-középhegységhez tartozik geológiailag, bár sokan tévesen a Pilis részeként ismerik. A völgyben csend honolt, ilyenkor a sok kocaturista már a meleg szobában ül, melegedik a radiátornál és zabál, vagy mossa az agyát valami hülye televízióműsorral. De nekünk így a jó, sokkal jobban kedvelem a természet csendjét, a szél zúgását, a fák susogását, a patak csobogását, a madarak dalát. Úgy kettő és fél kilométer megtétele után elértük a híres Rám-szakadék bejáratát. Korábbi túráimról tapasztalatból tudom, hogy hiába van kiírva, hogy csak lentről szabad felfelé haladni, ahogy ez a szurdokokban amúgy is releváns lenne, sokan tesznek rá, „Ők jobban tudják, nekik ne mondja meg senki!” Aztán meg ha baj van, akkor megy a picsogás.
Tehát tél van, ilyenkor kevesebb az agyhalott itt az erdőben, de azért akad, amit később taglalok. Értékes csend van, az ember lelkivilága ilyenkor kissé helyre billen. Mentünk a folyással ellentétbe felfelé. Három forrás-völgyének hívják ezt a Rám-hegy oldalába bevágódó szurdokot. Csend volt, emberrel alig találkoztunk, élveztük a magányt. Létrák, kapaszkodók teszik könnyebbé a haladást a szorosban. Magas sziklafalak, kisebb vízesések. Gyakorlott, felkészült túrázó, a természet szépségeit élvezi e szépségben, de a retardáltaknak a rémálma is lehet. Aztán meg jöhet a mentő, tűzoltó, rendőrség, hogy ki szabadítsa őket. Sajnos 2013-ban egy tűzoltó életét is vesztette egy bajba jutott „turista” mentése közben. Ennek emléket is állítottak. Amint vártuk a lemaradt társainkat a szurdok vége felé, irgalmatlan bűz csapta meg az orromat, valaki oda piszkolt a szűk sziklafalak közé. Erre már nem tudok mit mondani. Amúgy is tele volt dobálva papír zsebkendővel az egész szurdok, de ez már azért nekem is sok volt. Előfordul bárkivel, hogy rájön a szükség, de könyörgöm, menjen ki az erdőbe, kissé távol az úttól és ott kúpoljon! Kisdolog után az meg nem fontos az alvázat zsebkendővel törölgetni, aki ennyit nem bír ki, az maradjon otthon! Ezekkel a nem épp felemelő gondolatokkal vártuk be csoporttársainkat, majd kiemelkedve a szurdokból, az Árpádvár hegy oldalában egy kis erdei pihenőnél elfogyasztottuk ebédre szánt elemózsiánkat. Itt a Rám-szakadék, Lukács-árok és az Árpádvár közötti kb. 500x500 méteres területen egy szabálytalan sokszög alakú földvár maradványait találták meg, amely a késő bronzkorban nagyjából 3000 évvel ezelőtt keletkezhetett. A csúcson egy lakótorony állt, amely vélhetően I. Béla kedvenc tartózkodási hely volt. 1063-ban itt dőlhetett rá a trónus, de nem itt halt bele a sérüléseibe, hanem amikor a német ellen vonuló magyar sereghez tartott útközben érte a halál. Történészek azt gondolják, hogy a sikertelen merénylet után megmérgezték. Ennyit a történelemről vad szövevényeiről. Némi pihenő után elindultunk, gondoltam, hogy felmegyünk az Árpádvár csúcsára, de lebeszéltek róla, így azt megkerültük. Bő négy kilométert tettünk még meg amíg visszaértünk a Vörös-hegyi árkon keresztül Dömösre, itt még meg néztük a Prépostság romjait, bár csak kerítésen keresztül, mivel zárva volt. Elsétáltunk a parkolóig, levetettük sáros bakancsainkat, majd pezsgőt bontottunk és újévi köszöntőt mondtunk. Beültünk a buszba, majd még megálltunk Visegrádon, hogy lemenjünk a vén Dunához, sajnos már a köd is ereszkedett lefelé, így nem sokat lehetett látni a környék hegyeiből. Pár percet töltöttünk itt el, majd visszaültünk az autóba és elindultunk hazafelé. Túrával kezdtük és azzal is zártuk az évet, jó magam 28 túrán vettem részt a Felvidéken, Erdélyben és itt a csonka országban ebben az esztendőben. Remélem a következő év is hasonló jókat tartogat mindenki számára. Hisz, ha azt teszed, amit szeretsz, akkor igazán boldog lehetsz! Boldog Új Évet mindenkinek! A túrán 11 km.-t tettünk meg és 340 m. volt a szintemelkedés.