2023.03.25.
Csepereg az égi áldás, kopog az ablakon, na nem annyira nagy szemekkel, csak kicsi, de áztatós cseppekkel. Ha esik, akkor hadd essen, ez a dolga, nekünk meg az, hogy útra kelljünk. Igazából nem is dolgunk, mert hiszen vidáman tesszük, a kötelező dolgok meg nem minden esetben örömmel teltek. De Mi jó kedvel húzunk bakancsot, s vesszük fel a hátizsákot, ebben a csapadékos időben is biztos, hogy látunk valami szépet a természetben. Kikászálódunk az autóból, felöltjük az esőkabátokat, az előbb említett felszerelésen kívül és szépen nyugodt tempóval elindulunk kifelé a faluból. Szlatvin települést, merthogy itt vagyunk, a 12. században alapították magyarok, akkoriban még Zek néven volt ismeretes. A középkorban rezet és ezüstöt bányásztak a környéken, de savanyú vizes forrásáról is híres volt. Északi irányba tartottunk Szepestölgyes felé, egy darabig szilárd burkolatú, majd később murvás, földes út vezette lépteink. Erdők, mezők, távoli falvak merre szem ellát, hangulatos, hullámzó, idilli vidék, az embert magával ragadja a látvány. Egy kápolna maradványai is utunkba estek, amelyet Czabafy Ján plébános épített. 1809-ben egy felhőszakadás során villám csapott a kápolnába, és teljesen elpusztította azt. Ma már csak egy kis tornyocska mutatja a helyét. Mire Szepestölgyes (Dúbrava) határába értünk, már el is kellett csomagolni az esőkabátokat, sokhelyütt felszakadozott a felhőzet, s még a távoli Magas-Tátra hósipkás csúcsaiból is láthattunk egy keveset. A település mezsgyéjénél egy felhagyott felszíni bánya van, itt indultunk neki a hegynek. Emelkedtünk, hol meredeken, hol kicsit „lankásabban”, azaz még meredekebben. A Branyiszkói-hegységet kiterjedt erdőségek, hegyi kaszálók jellemzik. A fenyves, ahol lépdeltünk, most valahogy meg szebbnek mutatta magát, mint általában. A színek még élénkebbek voltak, és egy különös árnyalata volt a zöldnek. De lehet, hogy ez csak bennünk élt? Hisz a végtelen nyugalom különös, szép dolgokat művel az ember agyával. A sűrű erdőben a fák koronája közül napsugarak törték meg az árnyékot, mint valami mennyei látomás. Egy tisztáson elidőztünk kicsit, jól esett a napfürdőzés, majd tovább indultunk tovább felfelé.
A Humenec-nyerget elérve északnak fordultunk és „lankás” emelkedő után a Rajtopiky (1036m.) csúcsán voltunk. Itt egy sziklás két oldalról meredek gerincszakasz van, ami 5. fokozatú védettséget élvező természetvédelmi terület, több kisebb barlanggal és egy négy méter magas dolomit sziklakapuval. Több kilátópont is volt itt, de ezek javarészét már benőtték a fák, az egyik helyen azért nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy pihentessük lábainkat és elfogyasszuk az ebédünket, amit meg is tettünk. A kilátás fantasztikus volt, távolban az Alacsony- és Magas-Tátra, a Szepesi vár, s megannyi látnivaló. Rövid pihenőt követve visszafelé indultunk, egyébként, ha tovább az északi irányt követjük, a Branyiszkói-hágóra jutunk, ahol is a 1848-49-es szabadságharc egyik jelentős ütközetére került sor. 1849 február 5-én Guyon Richárd honvéd ezredes vereséget mért Franz Deym tábornok csapataira, ezzel kierőszakolva a feldunai hadsereg áttörését a Tiszánál összpontosított magyar főerő felé. A kis történelmi elkalandozás után visszatérve a túránkhoz, délfelé indultunk, vissza a Humenec-nyereghez, ahol pihentünk még egy keveset a fűben heverészve, a napon sütkérezve, mint valami gyíkok, amelyek magukba szívják az életet adó napfényt. „Még öt perc pihenő!” után, ami biztos, hogy több idő lesz, nagy nehezen elindultunk. Két és fél kilométer után már a Slubica 1129 méteres csúcsán nyaldosta arcunkat a vad szél, páratlan kilátás nyílik a környékre, az egyébként sikló-ernyős felszálló pályának is otthont adó csúcson. Kitűnő terep az efféle sportok kedvelőinek. Én jól érzem magam két lábon is, valahogy nem szeretem, ha a lábaim alatt fütyül a szél. Hamar elindultunk lefelé, mivel eléggé vad fuvallatok jártak arrafelé. Az elején eléggé meredek volt a lejtő, majd később egész kellemes ereszkedésű. Egy jó óra alatt le is értünk Szlatvina széléhez. Egy pár fotót még készítettünk, ahogy a lemenő nap sugarai áthatolnak a felhők között. Egészen elképesztő látvány volt. A naplemente is mindig más, sohasem egyforma, csakúgy, mint a túrák. Tökmindegy hányszor járunk be egy bizonyos környéket, mindig más arcát mutatja a természet, mindig felfedezhetünk benne valami újat! Túra adatok: Táv: 16 km. Szintemelkedés: 890 méter