Bakancs Társak Természetjáró Egyesület

Korán reggel elindultunk Románia felé, a határon meglepetés, a bérelt autónak lejárt a műszakija. A fene se gondolta volna, hogy nem figyel rá a gazdája, pedig előző este még nekem is a kezemben is volt a forgalmi, hogy ellenőrizzem az Eus biztosítási papír meglétét. Ezután már a műszakit is ellenőrizni kell! Rövid tanakodás, mi legyen? Szedjük ketté a csapatot és az egyik autóval menjen el a csoport egyik fele a másik meg egy következő időpontban? Nem jó, mindenki készült erre a napra, igazságtalan lett volna. Hírtelen fény gyúlt a fejemben, hát a következő túra, amit szeptemberre terveztem, de még csak gondolatban, Pozsáló, vagy ahogy sokan ismerik Skalisko, igaz Szlovákia, kicsit más az irány, de mindent összevetve, jó lehet. Ott nincs határ ellenőrzés. Telefonálás a tulajnak, intézze a kocsi papírjait, mert mi úton vagyunk a Felvidékre. Kicsit megkésve érkeztünk Csucsomra, a Rozsnyótól északra fekvő valamikori bányász települést, valószínűleg német bányászok alapították még a XIV. században. A Pozsálló, vagy Ökör-hegy innen közelíthető meg a legrövidebb úton. A Gömör-Szepesi Érchegység egyik csoportját alkotó Rozsnyói-hegység második, legmagasabb pontja a maga 1293 méteres magasságával. A falu túlsó végén parkoltunk le, rövid készülődés után belevetettük magunkat a sűrű bükkösbe. Már az út elején feltűnt egy tábla, ami korábban nem volt kihelyezve, legalábbis 4 éve még nem, hogy medve veszély van, s ezt magyarul is kiírták, ami ritka Szlovákiában. Előbb-utóbb elérjük, hogy nem mehetünk ki a természetbe a medvék túlszaporodása miatt, remélem ez ügyben tesznek valamit a felelős emberek és nem a sötétzöldekre bízzák! Mert oké, hogy az erdő a medve otthona, meg, hogy sok helyen kivágják a fákat, de annyira jól érzi magát ez a nagyvad, hogy olyan helyen is megjelenik, ahol emberemlékezet óta nem láttak belőle hírmondót sem. Túl szaporodtak, ez tény, lehet védeni, sőt kell is, de nem szabad túl lőni a célon, szabályozni kell a szaporulatot, hogy milyen módon? Vigyék el nyugat Európába, ahol nem nagyon van belőlük, ha olyan könnyen szövegelnek az íróasztal mögül, akkor ismerjék meg a problémát test közelből. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy nemhogy az erdőbe ne menjen az ember, de-leginkább Székelyföldön -már az udvarra se mehet ki a gazda lassan. Ennyit bundás „barátunkról”, s kanyarodjunk vissza az erdőbe.

. A sűrű bükkös jó védelmet nyújtott a kánikulában, amikor fújt egy kis szellő, még kellemes is volt a légkör. Meredeken emelkedtünk, egy útbe eső forrásnál hűsítettük magunkat. Majd a Volovec menedékháznál megpihentünk, jól esett a hideg Kofola, amit egyébként csak ilyenkor iszok meg. Innen jó húsz perc alatt el lehet érni a csúcson lévő szikla képződményt. Fentről tiszta időben csodálatos körpanorámánk lehet, most egy kicsit párás volt az idő, A Magas-Tátra nem, de az Alacsony-Tátra keleti végét jelképező Király-hegy látszódott. Ücsörögtünk, élveztük a jó időt, otthon kánikula, itt 29 fok, meleg, de elviselhető. Innen a gerincen haladó piros jelzést követtük a gyalogfenyves között induló ösvényen, sok felé elhalt, bedőlt fák maradványai, elmúlt idők nagy viharjaira emlékeztetnek. Szerencséra azért van bőven élő is amely lombjával hűs árnyékot ad. Sok helyen láttunk a jövőnek ültetett fenyő csemetét is, kis narancs színű műanyagráccsal védve. Végig nézve a környék hegyoldalain elég nagy a pusztítás, sokszor az ösvényen is kerülgetni kell az enyészetnek átadott fákat. A Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek az útja ez, amely egész Szlovákián végig vezet, piros színnel jelölt turistaút. A gerincet a Görbe-nyeregnél hagytuk el és meredeken elkezdtünk ereszkedni, az égen sötét felhők gyülekeztek, már korábban is felfigyeltem rájuk, gondoltam ebből még eső is lehet, épp ideje elhagyni a kitett szakaszt, amikor is megmordult az ég. Már korábban látszott, hogy a távolban esik az eső, amely ekkorra a fejünk felé ért, és elkezdett csöpögni az égi áldás. Igazából nem esett rosszul, hisz a levegő is frissült vele és a föld és eső illatának a keveréke, mint valami kellemes aroma kúszott be az orrunkba. Mint már említettem, hogy igen meredek volt az út, amit leszakadt ágak is nehezítettek. Egyik társunk egy kisebb balesetet is szenvedett, ami utólag kiderült nem maradandó, de azért roppant kellemetlen. Kificamodott, s zúzódott a bokája. Egy a bokát jól tartó bakancsban mérsékelhető az ilyen baleset, tapasztalatból mondom, illetve írom. Túrázni csak bakancsban, akármilyen meleg is van, a szandál meg a félcipő a flaszterre való! Egy ponton a lefelé ereszkedéskor úgy döntöttünk barátommal, hogy lesietünk a buszhoz, hogy társainknak minél kevesebbet kelljen gyalogolniuk és eléjük jövünk. Rábíztam egy igazán tehetséges és rátermett túratársra a csoportot, innen eltévedni sem lehet, bár láttam én már csodát, de benne megbíztam. Szedtük lábunkat, hogy mihamarább érjünk le, ekkor már szakadt az eső. A végére jó két kilométert spóroltunk a csapatnak. Már sötétedett, amikor visszatértünk hozzájuk, elfáradva, de úgy gondolom szép élmenyekkel szálltunk be a buszba és elindultunk hazafelé. Ez a nap is bebizonyította, hogy még a legrosszabb helyzetből is ki lehet hozni a maximumot. Ahhoz képest, ahogy reggel álltunk a határátkelőnél tétován, egy egész szép nap kerekedett ki! A túra időtartama közel tíz óra volt, a táv 25 km. a szintemelkedés 1196 méter.