2021.06.19.
Már közel két éve nem jártunk Erdélyben, pedig nekem a szívem csücske ez a változatos vidék, egy örök szerelem, ami egyre csak tovább erősödik ahányszor eme változatos, tündérek járta földre lépek. Mert, hogy tündérek laknak itt az bizonyos, hiszen oly szép, hogy csak is az ő otthonuk lehet. Móc-vidékre tartottunk, Felső-Girda településre, az Aranyos-Völgyében. Az Ördöngös-szoros kedvelt célpont a környéken, ez meg is látszik a sok autóról, amik a szorosban parkolnak, nehogy már gyalogolni kelljen a sok koca turistának. A kanyon bejárata után található a Cordobana lui Gârțău hatalmas árkádja, ami menedéket adhat a záporok idejére, innen kétszáz méterre egy kőtörmelék tetején a védett János-kapu barlang. Maga a szoros az azonos nevű völgy szorosa, betonút vezet végig benne, amely a legvadabb részen alig három méter széles, négy helyen hídon lehet átmenni a szűk szikalfalak között kanyargó patakon. A völgyben kb. hetven kisebb-nagyobb üreg, barlang található. A völgyben mintegy öt és fél kilométert tettünk meg, amikor felkapaszkodtunk a bal oldali meredek emelkedőn a Ocoale – Scărişoara fennsíkra, ahol a mócok házai szétszórva találhatók a széles hegyhátakon.
Ezek a 12. században a Balkánról felvándorolt vlach-pásztornép egy csoportja. Erdély magasabb az addig lakatlan részein vertek tanyát. A móc életformát az elszigeteltség, önmagukra utaltság, önellátás jellemezte. Most inkább bár ez az oda látogató „emberek” remekműve, de a csend és nyugalom helyett legalábbis ott jártunkkor a román manele bömböltetése törte meg a csendet. Az Aranyosfői-jégbarlang felé igyekeztünk, ami sajnos a zárva volt felújítási munkálatok miatt. Innen két út vezetett le Felső-Girdánál parkoló buszunkhoz, én inkább azt az utat választottam, ami a fennsíkon vezet, innen legalább szép kilátás van a környező hegyekre, leginkább a környéket uraló Nagy-Bihar csúcsra. A lefelé vezető ösvényt bizony egy-két helyen keresni kellett, ahol elhagyta az aszfalt utat, mivel a gps és a valóságos jelzés nem mindenütt volt összhangban. De igazából különösebb nehézség nélkül megleltük a lefelé vezető utat. Azért az látszott, hogy sem akkor, amikor felkapaszkodtunk a fennsíkra, sem, amikor leereszkedtünk onnan, nem igazán sűrűn használt ösvények ezek, mivel jó minőségű aszfaltb út megy fel, mindenki inkább azt használja, egyszerűbb, mint gyalogolni. Bár szerintem sokat vesz el a szépségéből. A túratáv: 18,5 km. A szintemelkedés: 670 m.