2021.08.07.
Kis csapatunk ismét útra kelt, ezen a szépnek ígérkező augusztus eleji napon az Alacsony-Tátra egyik olyan csúcsát látogattuk meg, amely nem a magasságával, hanem a panorámájával és különlegességével hívja fel a figyelmet. Az Ohnistye (1538 m) egy mész és dolomit alapú hegytömb. Két csúcsa van a magasabbik csúcs felső részén egy hullámos karsztplatót alkot, minden oldalról meredek lejtőkkel szakad le. A csúcsot szűk padokkal elválasztott sziklasávok metszenek át. Túránkat a Maluzsina település határában lévő Svidovo-völgyben kezdtük, egy bányatelepen, majd az erdőben, s virágos réten keresztül vezetett az út. Olyan két óra alatt felértünk a Svidovske nyeregbe, rövid pihenőt tartottunk. Itt már kinyílik a világ az ember szeme előtt, északra az Ohniste, délre a Gyömbér-Chopok gerinc-szakasz. Elképesztő látvány bármerre néz az ember. Feltöltődés a szívnek és léleknek. De ezzel még nem ért véget a gyönyör. Sőt! Innen hamarosan meredekebb lett az út, s bő másfél óra alatt fent voltunk az Ohnistye csúcsán. Igazából nem is a csúcs volt az érdekes, hanem az, amikor sziklaplatón tovább mentünk a jól látható ösvényen, itt aztán valóban kitárult az ember szeme előtt a világ. Részletezni is nehéz lenne. A sziklasáv végén a kb. 20 méter magas Ablak, ami kitekintést engedett az északi oldalara is. Itt már azért több időt tölt el az ember, átadja magát a természetnek, élvezi a táj szépségét, s eggyé válik vele. A csúcshoz visszafelé egy másik ösvényen mentünk, ahol egy Havasi gyopárt találtunk, eddig még soha nem láttam ezt a virágot élőben, pedig már jó ideje járom a hegyek világát. Bár szégyenlősen most is megbújt, de szemfüles társunk észrevette. Az orom alatt van a 125 m mély jégszakadék (Veľká ľadová priepasť). Óvatosan megközelítve a szélét néztük meg, majd visszakapaszkodtunk a csúcshoz, ahonnan indult tovább jelzésünk a Slemá csúcs felé, utunkat termetes lapulevelek kisérték, sokszor nem is láttunk a lábunk elé, s hogy még nehezebb legyen a dolgunk még a és bedőlt fák is akadályoztak bennünket.
A Slemá csúcsnál teljes volt a káosz, itt aztán volt szélvihar a közel múltban, hatalmas fák össze-vissza dőlve. Innen már meredeken vezetett lefelé az ösvényünk, s csodálatos kilátást kaptunk az északra fekvő Liptói- és Magas-Tátrára. Hamarosan egy málnamező mellett mentünk el, megálltunk és leszedtük a vámot. Remélem bundás mackó barátunk nem haragszik meg érte, s a következő turistacsoportot meg Ő vámolja meg bosszúból. Bár ez már nem a mi bajunk. Ez a szakasz ritkán járt, látszik a málna mennyiségéből. Hamarosan elértük a lefelé vezető utat, amelyen a Michalovka-völgyön keresztül érkeztünk vissza a főútra, ahol még egy másfél kilométeres gyaloglás, na persze nem a flaszteren, hanem egy párhuzamosan futó erdészeti úton, s visszaérkeztünk a buszunkhoz. Egy igazán látványos túrán vettünk részt, bár közepesen nehéz túrának ítélem meg, a látvány feledtette velünk minden nehézségét és fáradtságát. A néma csend a hazaúton árulkodott a csoport fáradtságáról. Egy feledhetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak. Van, aki márkás tárgyakat, holmikat gyűjt, mi természetközeli élményeket gyűjtünk, hegyeket járunk, ezeket nem veheti el tőlünk senki, s ha eljön az idő, élményekkel teli haunk meg. A túra végén a kilométerszámláló 22,1 km.-nél állt meg, a szintemelkedés pedig 1280 métert mutatott. A túrán hossza 19,5 km-t volt és a szintemelkedés mintegy 820 méter.