2022.06.18.
Mindenkinek van kedvenc hegyvidéke, nekem is. Ha Felvidékről van szó, akkor a Fátra, mindegy, hogy a Kis-vagy Nagy-Fátra, egyszerűen lenyűgöz, ilyenkor nyár elején szép zöldek hegyoldalak, mintha bársonyszőnyeg borítaná őket. És ebből a szőnyegből merészen ugranak ki a fehér sziklaszirtek. Ez a kettősség a békés, szelíd hegyoldal és a vad mészkőormok alkotta táj, különös szépséget alkot. A Nagy-Fátra, ahová most épp tartunk az Alacsony-Tátra a keleti szomszédja, melyet a Beszterce-völgye választ el. Északon a Vág-völgye határolja, nyugaton a Túróci-medence választja el a Kis-Fátrától, délen pedig a Körmöci-érchegység határolja. Turecka (Török) falu, itt a valamikori nagyobb síéletet megélt csendes kis település parkolójában hagytuk autónkat, hogy innen hódítsuk meg a hegység harmadik legmagasabb csúcsát, az 1574 méter magas Krizsnát, vagy Kereszthegyet. Ez télen elég lavina veszélyes hely, a lavinák anyjának is nevezik. 1924-ben egy lavina Felsőszarvas (Horný Jelenec) felső részére szakadt 18 halálos áldozatot követelt, ebből 15 gyerek volt. Vastagsága a lerakódási helyén meghaladta a 35 métert és csak három év múlva olvadt el. Tehát elindultunk felfelé a Török-völgyön felfelé. Sűrű erdőben, amint kiértünk a faluból egyedül maradtunk a természetben. A fák susogása, a szél zúgása sokkal kellemesebb hang, mint a civilizáció zaja. Hol meredeken, hol enyhébben emelkedtünk. Néha megláttuk a Krizsna csúcsán lévő műtárgyat. Emelkedtünk lassan, s egyre jobban kitárult előttünk a világ. Egyre messzebbre, egyre többet láttunk a környékből. Kiértünk az erdőből, a magasabb régió gyalogfenyvese, havasi legelője váltotta fel a magas fákat. Közeli, s távoli csúcsok, hegyvonulatok. Csodálattal néztünk körbe. Majd tovább folytattuk utunkat az ösvényen. Még többet akartunk látni ebből a szépségből. Egy kicsit szétszakadt a csoport, s egy hibát elkövettem én is, egy leágazásnál nem vártam be a végét. Bár az elágazó ösvény jeltelen volt, s egy tapasztalt társam volt hátul, mégis elbitangoltak a nyájtól, s a rossz úton indultak tovább. Bár végül is ugyan oda jutottak, csak kihagytak egy szép helyet. Itt is kiemelném, hogy nem vagyunk egyforma képességűek, van, aki zergeléptű, van, aki csiga-biga, de aki csoporttal megy, az vállalja, hogy a csapattal tart lépést! A túravezető mindig a leglassabbhoz alkalmazkodik! Mindenkinek lehet oka, hogy miért megy egy kicsit lassabban, lehet fotóz, lehet levegő után kapkod, de az is lehet, hogy egyszerűen csak élvezni akarja a természet szépségeit, s magába szívni, s eltenni a hétköznapokra. Ha pedig valakinek a szükség úgy hozza, hogy „le kell guggoljon”, az is jelezze!
Miután rendeztük sorainkat tovább battyogtunk felfelé a gerincre. Körbe hegyek, völgyek, sziklák, amerre a szem ellát. A közelben emelkedő Kralova(Király)-sziklán akadt meg tekintetünk, már korábban a túra tervezésekor kigondoltam, hogy ugyan minimálisan kiesik az útvonaltól, de érdes rászánni az időt. Nem annyira körülményes felmászni rá, mint az első látásra gondolná az ember, de megéri a fáradtságot, már csak az élmény miatt is. Nem hagytunk sok időt magunknak. Leereszkedtünk, s elindultunk fel a Krizsnára. Azért még meg kellett szenvedni a csúcs élményért, de megérte. Egy kicsit hullámzott a gerinc, fel, s le, de a végén a beteljesedés öröme, a tökéletes panoráma, s végre előkerülhetett a hátizsákból az elemózsia. Ücsörögtünk, eszegettünk, és a tájat bámultuk. Mennyi ismerős csúcs a távolban, amelyen jártam már, felsorolni is nehéz. A csúcson, egy légiforgalom irányító állomás van. Bemenni nem lehet, kerítés védi, de legalább ad egy kis szélárnyékot, mert bár napos idő van, de szeles. Összeszedelőzködtünk és elindultunk lefelé. A keleti irány hegyeit fürkészte szemünk, itt is rengeteg csúcsot, hegységet ismerősként üdvözöltem, mint régi barátot, akivel jó ideje nem láttuk egymást. Tisztelettel és alázattal néztem a tájat, hiszen porszemek vagyunk a mindenségben, s kitudja, hogy az Öreg Isten megengedi-e, hogy azokról egyszer majd, még ide nézzünk. A lejtőn Májer-szikla alakja vonzotta a tekintetünk, gondoltam, ha lesz időnk megnézzük közelebbről még azt is, de az idő eljárt felettünk és le is tettem róla. Hamarosan elértük a valamikori sífelvonó felső leégett épületét, majd itt meredekebben kezdett ereszkedeni az utunk. Amely eléggé térdpróbáló volt. Rövid távon, mintegy 2,5 km-en ereszkedik 750 méter szintet. Néhány helyen pihenőt enged az út, majd ismét meredeken tart lefelé. De szépen lassan csak leértünk a parkolóba hagyott autónkhoz. Itt még egy frissítő a kocsmában és irány az otthon, ahová mindig jó hazatérni, de igazából nem a városba, hanem a természetbe érezzük otthon magunkat. A túrán mintegy 16 kilómétert gyalogoltunk és 1020 métert emelkedtünk.