2022.03.12.-14.
Már régóta szerettem volna eljutni a Kőszegi-hegységbe, a térképet már évekkel ezelőtt megvettem, de bekerült a fiókba és azóta is ott porosodott. Most végre előkerült, s betettem a hátizsákba. Hajnal volt még, sötét, hideg márciusi hajnal, a madárkák is fázósan húzták össze magukat fák csupasz ágain. Kávém kortyolgatom a teraszon, indulni kellene, hosszú az út. Az autó már indulásra kész, már előző este bepakoltam, hogy ne verjem fel a ház csendjét. Összeszedem barátaim, s már robogunk is a nyugati végek felé. Hat órás út után érünk Kőszegre. A vár mögötti parkolóban álltunk meg. Hangulatos, csendes műemlékekben gazdag kis város. A korai századokban hadászatilag fontos fekvése miatt, többször is a cselekmények középpontjában volt, és vitézül helyt állt. Az Alsóvár a tatárjárás után épült az Felsővár nehéz megközelíthetősége miatt. Legismertebb ostromát az 1532-ben Bécs városa felé vonuló Szulejmán török szultán óriási seregétől szenvedte el, aki ellen Jurisics Miklós várkapitány mintegy ezerfőnyi, kisebb részben katonáiból, de inkább a bemenekült környékbeli jobbágyokból szervezett védősereget. A huszonöt napos viadal során az Oszmán Birodalom hadai minden lehetséges eszközt bevetettek. Végül közös megegyezéssel nyolc toronyra nyolc török zászlót engedtek kitűzni a magyarok, így a szultán számára látszólagos győzelmet jelenthetett neki Ibrahim török nagyvezér, így elvonulhattak Kőszeg falai alól déli irányba. Mivel Bécs városát jelentős osztrák seregek biztosították. A szultán a Király-völgy, és a Kálvária-hegy közötti dombról követte az eseményeket. Ez a hely azóta a Szultán-domb elnevezést viseli. A vár és benne lévő múzeum körbejárása után a közelben lévő Ördög-árkot kerestük fel, amely Magyarország egyik geológiai alapszelvénye. A rövid látványos szurdokban a földtörténeti középkorban (jura) képződött kőzetek figyelhetők meg, melyek később, az alpi hegységképződés során metamorfizálódtak (átalakultak). A helyszínen a kvarcfillit különböző változataival és egy helyen a grafitos fillittel találkozhatunk. Innen rövid út vezetett a Szultán kilátóhoz, melynek helyéről a Szultán annak idején az ostromot figyelte. A bástya formájú építményből csudálatos kilátás nyílik a városra és annak környékére. Rövid körtúránk innen a Trianon kereszthez vezetett, amely az Ausztriában lévő elcsatolt területekre néz. Innen már csak egy kőhajításnyira van a Kőszegi Kálvária templom. Visszafelé az autóhoz még megnéztük a Szent-Korona bunkert, ahol 1945 március 18 és 27 -e között a koronát őrizték, ezután 33 évig nem volt Magyarországon a korona. Túrácskánk 4,5 km volt, kevéske 135 méter szintemelkedéssel fűszerezve. Mielőtt szállásunkra mentünk volna még beültünk egy étterembe-bár ne tettük volna-és megvacsoráztunk. A panziónk Kőszegtől néhány kilométerre lévő Velemben volt. Elhelyezkedés után hamar nyugovóra tértünk, hogy reggeli után újult erővel vessük magunkat bele a Kőszegi-hegységbe. Ezúttal a Kincs-pihenőt kerestük fel harciszekerünkkel, s innen gyalog indultunk tovább. Első célunk, az Óvár-tető volt, ahol egy épített kilátó emlékeztet a valamikori Felsővárra. Csodás panorámában gyönyörködhettünk, körben a környék közeli és távoli látnivalókban. Az Osztrák hegyek közül a Schneeberg összetéveszthetetlen masszívuma is jól látszik, mint megannyi távoli csúcs. Innen hamar rácsatlakoztunk a Vasfüggöny turistaútra, amelyet a Sziklaforráson keresztül követtünk a Stájer-házakig. Itt erdészeti múzeum van, bár most épp zárva volt. Ez az 1750-es években idetelepített erdészek részére épült. Egy kis pihenő a kialakított piknikező helyen, s lábunk tovább vitt bennünket. Meredeken emelkedett az utunk a Hörmann-forrásig. Ez már a hegység tulajdonképpeni főgerincén egy nyeregben van. Innen a Kendig 725 méteres csúcsán keresztül egy gerinc-vándorlást követtünk el. Szinte már-már magas-hegyi élményt nyújt, csodás panorámával minden irányban. A Kopasz-Kendig után valamikori épületek alapmaradványai mellett visz az út a Vörös-keresztig, innen már a flasztert követtük a parkolóig. A túra kb. 15 km. volt, a szintemelkedés olyan 500 méter. Ezután még a szálásra menet egy meleg vacsora egy hangulatos kis csárdában, majd irány az ágyikó.
Harmad napon Velemből indult körtúránk, meredeken indultunk a hegyoldalnak, hogy a Szent-Vid kápolnát megnézhessük. Fehérre meszelt falai már messziről látszik a faluban is. A hely már a korai időkben is lakott volt, ezt bizonyítja, hogy ez Európa egyik legnépszerűbb régészeti lelő helye is. Már a bronzkorban is éltek itt emberek. A mesterséges teraszokon erődítmény is állott valamikor, s kiterjedt város. A kápolnát 1859-ben építették, ekkor még állt egy kevés a középkori falak maradványaiból. A tereprendezés miatt ledöntötték. Itt található az Országos Kéktúra 1977 és 1989 közötti végpontja is. Különös hely ez, az öreg fák takarásában lévő hegy-tető. De, mint ahogy a helyszínen is, itt se időzzünk sokat, hiszen várt ránk az Írott-kő. Az előző napi gerinc vándorlásunk során érintett Hermann forrás melletti parkolót érintve, haladtunk a hegység és a Dunántúl legmagasabb pontja felé, a 884 méter magasságban lévő Írott-kőre. A turistaút a határvonal mellett halad és a kilátó is a határon fekszik, ma már szabadon látogatható. Tetejéről nyílik a környék legszebb körpanorámája. Több út is indul lefelé Magyaroldalra, mi a határmenti utat választottuk, hogy bizonyos szikla képződményeket megnézzünk. Ez az út egy mellék gerinc élén haladt, végig szép kilátással. Viszonylag hamar leereszkedtünk a Gyilkos-sziklához, ez egy 6-7méter magas letörés. Neve eredete pontosan nem ismert, de vannak, akik az 1950-es években történt esettel hozzák kapcsolatba, amikor egy határőrt állítólag itt gyilkoltak meg. Felmerült annak lehetősége is, hogy a név talán az 1920-as - 1930-as években keletkezett és csempészekkel van összefüggésben. Az egykori híradások szerint legalább féltucat ember halt meg erőszakos halállal ezen a környéken. A háttérben a legtöbbször valamilyen egymás közötti leszámolási ügy állt. A sziklától egy jelzetlen ösvényen vissza kapaszkodtunk a gerincre. Az ösvény meredeken lefelé, majd kevésbé meredeken felfelé vitt bennünket, amíg le nem tértünk róla, hogy a Kalapos-kövek felé vegyük az irányt, útba ejtve a Holler-(Ablakos)barlangot. Az üreget gyakran használják bivakként, a környék amúgy is jó táborhely lehet. Ezt követően talán a hely legvadregényesebb része következett a hegység egyetlen helye, Bozsok környéke, ahol zöld palát lehet találni, a Kalapos-kövek. Kialakulása a földtörténeti középkorba (jura, kréta) tehető, amikor ezen a területen egy születő óceánhoz köthető vulkáni tevékenység folyt, melynek során az óceáni kérget létrehozó vulkáni kőzetek képződtek. A későbbi metamorfózis (a nyomás- és hőmérséklet-változás átalakító ereje) ezeket a kőzeteket alakította át zöldpalává. A tengeri környezetben üledékképződés is folyt. A meszes anyag keveredett az egykori vulkáni kőzetekkel, de megmaradt a metamorfózis után is, mint puhább, könnyen málló rész. A zöldpala felszíni alakzatjai annak köszönhetőek, hogy a meszes rész könnyebben mállik, míg a keményebb kőzetek (“kalapok”) jobban ellenállnak az időjárásnak. Lefelé menet még szakítottunk időt a Kalaposkői-barlangra is, ennek négy bejárata van, s a környék leghosszabb barlangja, kb. 30 méter. A képződménytől egy elég meredek ösvényen leereszkedtünk, majd egy széles erdei utat követve visszatértünk Velem községbe. Ezen a túrán a megtett táv 15 km. volt a szintemelkedés pedig kb. 600 méter. Három gyönyörű napot tölthettünk el a Kőszegi-hegységben, próbáltuk felfűzni a hegység legfontosabb látnivalóit, bár tudom, hogy lett volna még bőven mit nézni, de most ennyi fért bele. Az időjárásra nem lehet panaszunk, csodálatos kora tavaszi időt kaptunk. Egyszer még visszatérünk az biztos!