2019.06.22.
Immáron harmadszorra vágok neki a Királyhegynek. Ez az Alacsony-Tátra legkeletibb csúcsa. Állítólag Mátyás királyunk vadászterülete volt ez, talán innen a név is?
Mint írtam harmadszorra indultam neki a csúcsnak, de mint eddig, oda lent szép idő, mire felértem elszabadult a pokol. Egyszer köd és hatalmas szél, másodszorra meg hóvihar, köd és még nagyobb szél, olyan, amire rá lehet feküdni, pedig nem vagyok egy könnyű eset. Garamfőről indultunk, hogy a zöld jelzést követve érjük el célunkat. Jó meredek a hegyoldal, tehát mit vár az ember, rövidtáv, nagy szintemelkedés, nyilván való, hogy nagyon meredek. A nyelvünk is lógott úgy neki indultunk, sűrűn megpihenve, nem mindenki egyformán bírja, jellemzően én az élvonalban kissé lemaradva az elsőktől. Figyelnem kell az elsőkre is meg az utolsókra is, nehéz a túravezető élete. Mint említettem, jó meredek emelkedő, hamarosan beértünk az erdőbe, sűrű fenyves, köves ösvény, magával ragadó nyugalom, csend, madarak. Ez kell a városi embernek, hogy kikapcsoljon egy kicsit a hétköznapok nyüzsgéséből. A fenyvest szép fokozatosan, ahogy emelkedtünk, felváltották a magashegyi növények, boróka, gyalog fenyő, némi áfonya. Szerencsére itt karban vannak tartva a turista utak, le vannak vágva a gallyak, nem kell bozótharcot vívni az előre jutásért. Innen már gyerekjáték volt feljutni a Király-sziklára, amely csodálatos panorámát nyújtott a környékre, itt megpihentünk, elfogyasztotta mindenki az elemózsiáját, már aki nem felejtette otthon. Ugye a rohanás. Itt már érződött, a hamarosan feltámadó vihar előszele, dörgött csattoggot, olyan hangja volt, mint amikor a kukát húzzák ürítési napokon. Fel támadt a szél is, mi is feltápászkodtunk, hogy folytassuk utunkat a Királyhegy közeli orma felé. A nyeregbe érve eleredt az eső is, itt úgy döntöttem, hogy nem kockáztatom a csapat testiépségét, és lefújom, a csúcs támadást. Nem lett volna sok idő legfeljebb egy háromnegyed óra, de mindezt cikázó villámok között nem szívderítő. Leindultunk immár a piros jelzést követve. Az ösvény patakká változott lábunk alatt, a kövek csúszóssá váltak, így egy páran élveztük a gravitáció hátrányos oldalát is. Kisebb sérülésekkel megúsztuk az eléggé meredek lejtőt. A buszhoz érve már sofőrünk izgatott volt, hisz az a piszkos tachográf sürgette. Így hát egy gyors kávézás-sörözés-hamburgerezés után, amit a buszparkoló melletti kis butykásban ejtettünk meg, elindultunk haza felé. Nem volt könnyűnek mondható túra, a meredek emelkedő, s lejtő, a törmelékes ösvény mind nehezíti az előre jutást, de én úgy gondolom, hogy a látvány és érzés, ami fent rabul ejti az embert, megéri a fáradozást! A túrán mintegy 11 km gyalogoltunk és 850 métert emelkedtünk. Köszönjük a részvételt!