2023.12.09.
A korábbi napokban jelentős mennyiségű hó hullott a Szlovák-paradicsomban is. A Stracénánál (Stratená), lévő alagút felé tartottunk, reméltem, hogy a szlovák útkarbantartók letolják a havat a parkolóból is. Szerencsénk volt, szépen ki volt takarítva. Felső Magyarország-paradicsoma számtalan látnivalót nyújt az oda látogatóknak. Szlovákiában itt található az első olyan tanösvény, ami kerekesszékkel is látogatható, na persze nem ilyenkor. A Gölnic (Hlinec) folyó mentén kialakított bő egy kilométeres szilárd burkolatú út eredetileg a közút szerepét töltötte be, amíg meg nem építették az alagutat. Gépjárművek előtt a szoros le is van zárva. Hótól roskadoztak a termetes fenyők ágai, mintha valami mesevilágba csöppentünk volna a szürke, koszos, igénytelen nagyvárosból. 25-30 centis hó borította a tájat. A fenyők, mintha mesebeli óriások volnának, a kisebb bokrok meg, mint valami törpék. Valaki már járt itt előttünk, legalábbis a hóban lévő lábnyomok erre utaltak. A kanyonnak csak azt a részét jártuk be, amíg a Holló-szikla (Havrania-skala) felé vezető ösvény bele nem torkollik az útba. Innen már a sárga jelzést követtük, na már amennyire lehetett. Az irány megvolt, de az utat sokszor csak sejtettük, mint macska az esőt. A sárga szín amúgy is nehezen észrevehető téli viszonyok között, ráadásul a fák törzse is olykor havas volt, így vélhetően sok jelzés el is bujt a hótakaró alatt. Itt már elsők voltunk, a havazás óta nem járt senki, így a nyomok sem segítettek. Sokszor a patakmederben mentünk, mivel a hó alatt nem látszott az ösvény. Rengeteg fa bedőlve, meredek hegyoldalak, havas, jeges talaj, csúszós kövek, melyek mind nehezítették a haladást. Nagyon jó segítség a bakancsra szerelhető csúszásgátló. Na nem a két milliméteres szögekkel ékesített eszköz, mert az csak arra való, hogy amikor jeges a flaszter, elmenjen vele a jobbágy a közértbe párizsiért. Ide a legalább a centis acél fogakkal ellátott úgynevezett hómacska kell.
Két vízesésen keresztül is át kellett mennünk, az első a kisebbik mellett még egy kis barlangocska is volt a szikla alatt, itt is a patakmederben mentünk a köveken keresztül. Nem tudom a hivatalos ösvény hol vezet, pedig már jártam erre évekkel ezelőtt. A második, nagyobbacska vízesésnél már viszont a meredek oldalba kellett araszolgatni, igencsak figyelve, hogy le ne zúgjon az emberfia. Mert, ha leesik kissé furán fog kinézni az ábrázata. Kis csapatunk könnyűszerrel átvészelte ezt a nehézséget is. Felhős, ködös időnk volt, bár az előrejelzés igért egy kis napocskát is, amit be is váltott a természet, de csak néhány percre, persze akkor, mikor a legsűrűbb erdőben voltunk, így nem sokat élvezhettünk belőle. Érdekes módon egy olyan erdészeti útra akadtunk, amin letolták a havat, sajnos nem arra futott amerre mi, így nem sokat segített rajtunk. A Holló-szikla alatti tisztásra érve már egész komoly volt a köd is. Ez felérve sem változott, így a csak sejtettük, hogy merre mit lehet, de látni semmit nem láttunk a környékből. Erős szél fújt, még a víz a palackban is megkristályosodott, tehát fagypont alatt volt a hőmérséklet. Így rövid pihenő után el is indultunk visszafelé. Eredetileg körtúrát szerettem volna csinálni, de úgy gondoltam, hogy könnyebb lesz a hóban a saját nyomainkon visszamenni, mint új nyomot törni. Lefelé menet ismét eljutottunk arra az erdészeti útra melyről le volt tolva a hó, arra ment amerre mi, legalábbis egy darabig, így azon mentünk tovább, ez így hosszabb, de kényelmesebb volt. Úgy gondoltam, másokkal is egyetértve, hogy a térkép alapján vezet le a faluba a temetőhöz egy jelzetlen út, s azon lemegyünk, mert, ha addig le van tolva, akkor sokkal komfortosabb. De ott, ahol a térkép jelölte az utat, nem látszott nyoma se, vagy csak a hó takarta el a keskeny ösvényt, bár a térképen jelentősebb útnak ábrázolták. Az is lehet, hogy a korábbi fakitermelések után nem használták, s így benőtte a növényzet, hiszen azon a részen fiatal sarjfák álltak. A tisztított út szerintem (ez otthon a műhold képeket nézegetve be is bizonyosodott), az alagút nyugati végétől egy jó kilométerre éri el az aszfalt utat, de odáig is még két kilométer lenne, viszont, ha a vízeséseken keresztül megyünk úgy csak egy kilométer az alagút keleti végénél hagyott autónk, tehát harmada az út. Így „egyhangúlag” úgy döntöttem, hogy ezen megyünk. A veszélyes helyeknél óvatosan ereszkedtünk, hisz ami felfelé veszélyes, az lefelé fokozottan az, könnyebb megcsúszni ereszkedés közben és a gravitáció sem a barátunk. Minden gond nélkül, egész hamar visszaérkeztünk a parkolóba. Bár a Holló-szikláról nem láttunk semmit, de az varázslatos téli erdő csodákat tárt a szemünk elé, a fagy és a hó olyan szépségeket alkotott, amit nem minden nap láthat az ember, így egyáltalán nem volt hiányérzetünk. Bár nem mondanám, hogy boldogan szálltam be az autóba, hisz amikor haza kell jönni, az sohasem vidám, mert sajnos nem csak móka és kacagás az élet.
Túra adatok
Táv: 9.2 km.
Szintemelkedés: 415 m