2024.01.13.
Kéktúrázunk! Korábban nem érdekeltek az ilyen hosszútávú túramozgalmak, csak az olyan, amit néhány nap alatt be lehet járni. Látszik öregszem, hisz egy ideje el kezdtem érdeklődni az Országos Kéktúra után is. Szerettem volna egyben bejárni, de a magam fajta proli nem tudja ezt megtenni, így marad a sok-sok részletben való bejárása országunk legszebb részeinek, mert hiszen ez az útvonal bizony a legszebb tájakon vezet végig. Nem tud minden látványosságot bemutatni, de a java benne található. Maga a Kéktúrázás nem új keletű egészen az 1930-as évekig nyúlik vissza, ekkor merült fel, egy, a tájegységeket összekötő, az egész országon áthaladó turista-főútvonal ötlete. Eredetileg piros sáv jelzést kapott volna, de végül a Magyar Turista Szövetség a kék mellett döntött, hisz a kijelölt túraútvonal már több helyen is ezzel a színnel volt felfestve. 1938-ban készült el az egységes útvonal és még ebben az évben-Szent István királyunk halálának 900. évfordulóján – „Szent István Túra”, illetve „Szent István Turista Vándorlás” néven vonult be a történelembe. A II. világháború után a természetjárás egyre népszerűbb lett az emberek körében, de a tiltások miatt a határokon nem igen lehetett átjutni, így szűkebb hazánkra korlátozódott ez a tevékenység. Az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmat végül 1952-ben indította útjára a Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztálya, melynek ötletét a korábban említett Szent István Turista Vándorlás adta. A mozgalom szellemi atyja dr. Vízkelety László. Az útvonal és a hossza is több ízben is változott az idők során, melyben a politikai változás is nagy szerepet játszott. Nagy hatással volt a Kéktúra és az országjárás megszerettetésében a Peták István és Rockenbauer Pál 1979-ben forgatott Másfélmillió lépés Magyarországon című tévésorozatának. A kékkel jelzett út végül körbeért hazánkban, hiszen az Országos Kéktúrát követően létrejött a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra jelvényszerző túramozgalma.
Amennyiben részletesebben is szeretnénk erről olvasni a Turista Magazinban megtehetjük a következő linken:
Országos Kéktúra
A részemről, mint már írtam korábban egy ideje elkezdett érdekelni ez a mozgalom, de annyi szép táj van a Kárpát-medencében, hogy mindig másfelé vitt az utam. Az elmúlt nyáron egy horgászat során egy jó barátom felvetette az ötletet, hogy elkezdhetném szervezni, biztos volna rá jelentkező. Át gondoltam és úgy döntöttem, hogy utat engedek a gondolatnak. A szakaszok tervezésénél legnagyobb gond a logisztika, hiszen az ország keleti végén elég rossz a tömegközlekedés a kis települések között, nyilván nincs rá túl nagy igény, hiszen mindenki autóval jár manapság. Mindenképp kell plusz autó és plusz sofőr, aki a megadott időre és helyre oda viszi egy autót, majd, amikor megérkezünk gyorsan visszaszállít engem azt indulási pontra az én autómhoz, majd együtt érte megyünk a csapatért, mely addig ázik és fázik, hacsak nincs egy jó kis kocsma, bár onnan meg kirángatni nehéz Őket! :)
Minden nehézségre van megoldás és elkezdhetjük a neves túrát! Mivel nekünk ez van közel, nyilvánvaló, hogy itt kezdünk a keleti végeken. Szép napos, de hideg szombati reggelen gurult be a Zempléni-hegység északi részén fekvő Hollóházára kisbuszunk, itt van a túramozgalom keleti végpontja. A Porcelángyár előtti kis parkolóban álltunk meg, majd a kapuhoz siettünk, ahol az első pecsét van elhelyezve. A portás látta, hogy a Kéktúra pecsétjét markolásszuk, ekkor kiszaladt és megkérdezte, hogy hányan vagyunk és hogy itt kezdjük-e vagy épp befejezzük a túrát. Mondtuk a létszámot, meg, hogy mi bizony épp most kezdjük. Visszament az irodájába, majd kirohant annyi kis porcelán pálinkás poharacskával amennyien voltunk. Ez egy kis ajándék a túra résztvevőinek a porcelán gyártól, melyre az Országos Kéktúra és a Hajrá felirat van festve. Megköszöntük, s miután mindenki elhelyezte az első pecsétjét az igazolófüzetbe elindultunk a következő pecsét felé, ami a Balkon büfé teraszán van, ez ugyan az a bélyegző lenyomat, ami az előző, de bent van egy különleges, azt is elhelyeztük a megfelelő helyre, ittunk egy kávét, majd „tovarohantunk” innen a Vadász-söröző felé, ahol igazából indul a Kéktúra. Ez a Kéktúra keleti végpontja, melyről egy emlékművet is emeletek, egy kilométerkő mögött. Na hát, akkor, a felirat szerint már „csak”1160 kilométer van előttünk. Elindultunk hát, egy úton, magunkban a régi csángó népdalt dúdoltuk, mely a méltán híres Másfélmillió lépés Magyarországon című filmsorozat főcímdalaként vált ismertté. „Indulj el egy úton, s én is egy másikon. Hol egymást találjuk egymáshoz se szóljunk.” Lankás emelkedő vezetett fel az erdőben Hollóháza felett, szerencsére a hőmérsékelt fagypont alatt volt, így nem kellett a sárban cuppogni. Csendes volt a táj, némi hó is akadt a talajon, többre számítottam. A bükkösök némán álltak, ahogy lépdeltünk az árnyékukban. Első megállónk a tágas Drahosi-réten volt, melyen egy csodás alakú fa fogadott bennünket, mint a mesék életfája. Nem sokat tétováztunk, hiszen hosszú út állt még előttünk. Innen bő kilométernyire a Bodó-rét esőbeállója várt bennünket, a második pecsét megszerzésének a reményével. Megszereztük, s kicsit pihentünk, majd a Herma-Ház-tető felé vettük az irányt, ez a Milic-csoport vulkáni gerincén van 855 méteres magasságban. Innen már az országhatárt követjük a Nagy-Milicig. 40-50 éve még lehet, hogy csőre töltött fegyverrel fogadtak volna minket a határőrök. Most a Nagy-Milic 894 méter magas csúcsán csak egy beton obeliszk emelkedik felénk, egy hatalmas Szlovák címerrel, melyet mintha csak a miénkből emeltek volna ki, csak más színeket adva neki. Sajnos kilátást nem ad a Zemplén-hegység legmagasabb csúcsa, csak kétes érzést, hogy a gerinc túloldalán már mások az urak, s nem csak földet, hanem címert is loptak. Letelepedtünk az itt lévő asztalra és elfogyasztottuk ebédünket, ki hideget, ki kevésbé meleget, attól függően, hogy ki mit, s mibe hozott. Én a kis ételes termoszomba hoztam ebédemet, mely így szerencsére még langyos volt, jobban is esett, mintha hideget kellett volna ennem. Nem sokat időztünk, hiszen kezdtünk áthűlni a hidegben. Délnek indultunk lefelé a gerincen, tovább a határvonalon, s hamarosan a Kis-Milicen álltunk, itt lehetett volna kilátást csikarni, akár a Kárpátaljai-hegekre, akár az Erdélyi Gutin-hegységre is, de sajnos az itt álló Károlyi-kilátóba nem lehetett felmenni. Műszaki okok miatt zárva van. 2015-ben adták át, nem sokat bírt. Nem is kekeckedtünk az illetékesekkel, ha nem, hát nem. Tovább ereszkedtünk Füzér felé, néhol meg-meg mutatta magát az erdőn keresztül a fenséges Füzéri-vár, de maga az útvonal nem sok lehetőséget adott a kilátásra. Arrébb lett volna, de most időnk nem volt a kitérőre. Útközben az Alsó-Csata-Réti erdészház mellett mentünk el, valamikor biztos szebb napokat élt meg, hiszen tűzrakó és asztalok is vannak a környékén, most sajnos az enyészeté, nem értem miért kell sok kiváló lehetőséget biztosító ingatlant, építményt magára hagyni. Útközben alig-alig kaptunk kilátást a környékre, én azért itt biztos máshol vittem volna a kék-jelzést, mely látványban többet adna. De szerencsére nem rám van bízva. Lassan leértünk a Füzéri-várhoz, sajnos most arra nem volt idő, hogy megnézzük a felújított várat, melyet ismereteim szerint 2025-ben terveznek teljesen befejezni. Valamikor úgy, talán tíz éve már voltam itt, az akkor még romos erősségben. A várbüfé mellett találtuk meg a pecsétet a túránkhoz, mely lentebb is van a faluban, de tudtommal az itteni jobb állapotban van. A vár már vélhetően a Tatárjárás előtt is állhatott. A vár építési helyének kijelölésekor az országos jelentőség helyett inkább a nagybirtokosi önvédelmi szempontokat, azaz a vár védhetőségét, a várhegy meredekségét vették figyelembe. Fontos útvonalak feletti ellenőrzés fenntartására nem volt alkalmas, ugyanis ezek az útvonalak távol estek tőle.
A várról bővebb információt a vár hivatalos honlapján lehet találni:
Füzéri-vár
Nem szeretem a felújított várakat, mert véleményem szerint elvész a romantikája, de legalább nem vész el maga az épület a feledés mocsarába. El is határoztam, hogy alkalmas időben visszajövök és meg fogom nézni! Füzérről már csak Füzérkomlósig kellet eljutni ahová egy aszfalt csík vitt le, oda volt rendelve a másik jármű. Az úton előre siettem, hogy barátaimnak ne kelljen sokat várni, amíg elmegyünk a Hollóházán hagyott paripáért. Eltévedni itt nem lehet, s a jelzés is adott. Mikor magamban voltam, többször is visszanéztem a Milic-csoportra, s a délceg várra, a láttam, hogy mily büszkén állnak a hófehér falakat ott fent a vulkáni kúpon, s gondolataimban csak egy dolog forgott, hogy remélem mihamarabb viszont látom!
Túra adatok
Táv: 18.5 km.
Szintemelkedés: 720 m