Bakancs Társak Természetjáró Egyesület

Egy ködös felhős november végi napon a Paradicsomban jártunk. Nem a Bibliai édenben, hanem csak itt a földön, a Felső-Magyarország paradicsomában. Jelenleg Szlovák-paradicsomként ismeretes, de nem volt e mindig így. Valamikor a Magyar-királysághoz tartozott a szép Szepesség, melyben található. A Magyarországi Kárpát-egyesületnek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a Hernád-áttörés a túrázók által járhatóvá váljon. Az egyesület iglói osztályának vezetője, Hajts Béla kelt át rajta először 1906-ban egy tutaj segítségével Káposztafalváról Szepessümegig. Ekkor határozta el, hogy a nagyközönség előtt is meg kell nyitni, mert ezt a földi édent mindenkinek látnia kell. Ekkor kezdték el a ma is látható fém és fa segédeszközök telepítését. A fémtálcák, sodronyok és doronglétrák megkönnyítik az átjutást a kanyonon. Belehuppanni nem nehéz, bár, ha figyel az ember nem lehet gond. Általában Podlesoki üdülőtelepről vagy Csingó felől indulnak a túrázók és járják be egy részét vagy az egészet, esetleg kombinálva valamelyik szurdokkal, mert hát abból is van nyolc. Bár a Hernádtól van amelyik messze esik. Mi, hogy kicsit komplikáljuk a dolgot Létánfalva felől, tehát északról, nagyjából középtájon közelítettük meg. Az előbb említett települést elhagyva egy jó minőségű aszfaltút vezet közel a tett helyszínéhez. Az aszfalt utat egy hurok zárja le, ahol néhány autó meg tud állni. Itt korábban egy kb. nyolcszáz fős roma telep volt, fa viskókkal, de 2013-ban elköltöztették Őket, kilenc kilométerrel arrébb építettek Nekik házakat, a környéken lakók legnagyobb „örömére”. De legalább innen eltűntek, bár hazafelé majdnem ritkítottuk az állományt, kivilágítatlanul a sötétben az út szélén gyalogoltak a pulyát maguk előtt tolva babakocsiban, utolsó pillanatban észleltük csak. Visszatérve a túrához, starthelyünkről első célpontunk a Tamásfalvi-kilátó volt. Ez a kb. százötven méter magas függőleges falú sziklaterasz, a Káposztafalvi-karszt, (merthogy így is nevezik mostanság) az egyik legszebb panorámáját biztosító pontja. Itt semmi védőkorlát nem található, ezért óvatosan közelítettük meg a szélét. Röviden megpihentünk, bár idefelé nem volt oly megerőltető a feljutás, de azért jól esett ácsorogni egy kicsit. A platóról egy térdgyilkos meredek ösvény visz le a Hernád partjára. Csend honolt a folyó partján, csak a víz csobogott, emberrel nem nagyon találkoztunk, egy két kisebb csoport, de nem számot tevő. Ezért szeretek én ilyenkor idejönni, nem kell kerülgetni senkit és nem kell várakozni sehol. Főműsoridőben tömegek tapossák az ösvényt és a természet magányát kedvelő ember idegszálait. Bár hálát adhatunk a felfedezőnek és segítőinek, hogy látogathatóvá tették ezt a természet csodát nekünk, ugyanakkor tudjuk, hogy sok ember egyszerűen nem oda való. Ordibálnak, szemetelnek. Élveztük a magányt és a természet csendjét, csak magunk közt beszélgettünk, gyorsak voltunk, mentünk a folyásnak felfelé. Folyamatosan hullámzik az ösvény, hol felemelkedik, hol közeledik a vízhez. Van hol gyökerekkel átszőtt földút, van hol fémtálca a folyó felett méterekkel, vagy éppen fém- vagy drótkötélhíd.

Hamarosan elértünk egy kőhídhoz, ez a Karthauzi-híd, amely átível a Hernádon. A Karthauzi egy szerzetesrend, mely a hidat több környékbélivel együtt építette, a kolostoruk mindentől távol fent van egy fennsíkon. Itt egy nagyobb tisztásra értünk, ahol valamikor a 18. században már egy malom állt. Ezt 1914-ben Poledniák Károly kassai gépgyáros és malomépítő megszerezte azt és jelentősen átalakította és a legmodernebb berendezésekkel látta el. A víz egy elektromos ikerturbinát hajtott meg, minek következtében a malomban villanyvilágítás is volt. A gabonaőrlés mellett a víz energiájával fűrésztelepet is működtettek. Tervezték egy nagyobb völgyzáró gáttal a Hernád visszaduzzasztását és elektromos áramtermelő telep felépítését is, amiből semmi sem lett. Jelenleg a romok fölött egy büfé üzemel, de ottjártunkkor épp zárva volt, gondolom nincs annyi vendég, ami indokolttá tenné a nyitvatartást. A budira is lakatot tettek, ami viszont nem érthető, mert, ha az emberfiára vagy lányára rá jön a szükség, hová menjen el? Gubbasszon az út mentén? Miután kifújtuk magunkat és elfogyasztottuk elemózsiánkat, tovább álltunk. A valamikori malom után már végképp nem találkoztunk senkivel, de nem is hiányzott. A Kolostor-szakadék bejárata után nem sokkal egy kereszt, rajta egy helikoptermakett emlékeztet egy 2015-ben bekövetkezett tragédiára, amelyben egy mentéshez igyekvő mentőhelikoptert ért szerencsétlenség. A legénység négy tagja hunyt el. Egy tíz éves fejsérüléses kisfiúhoz igyekeztek, amikor belegabalyodtak a közelben lévő felső vezetékbe és ötven méter magasról a vízbe zuhant. Szomorú mementó. Innen még egy másfél óra a folyó mentén és eljutottunk arra a pontra, ahol a Fehér-patak belefolyik a Hernádba, itt kezdődik a kanyon és nekünk itt ért véget a kaland. Ránk sötétedett mire a réten keresztül visszaértünk az autónkhoz. Miközben néztem a hegyvonulatot azon járt az eszem, hogy milyen csodákat is rejt a túloldal, s aki nem tudja, az nem is sejti, pedig a Hernád-áttörése itt volt már az ember előtt is, s itt lesz akkor is, amikor egy ember se lesz a földön, feltéve, hogy ha nem éget fel mindent maga után. Mert nem csak magát öli meg, de a környezetét is. A késő ősz ezen a tájon, azokat az időket idézheti, amikor még nem járta az ember e vidéket, s megvolt az érintetlenség varázsa. Túra adatok: -távolság 15 km. -szintemelkedés: 650 m.