Bakancs Társak Természetjáró Egyesület

A Hagymás-hegység számomra talán az egyik legkedvesebb része Erdélyországnak, hogy miért is, talán mert annak idején még igazából minden tapasztalat nélkül, erősen hiányos és hibás térképpel vágtunk neki és bár egyszer-kétszer eltévedve, de csak megtaláltam a helyes utat. Már akkor nagyon megtetszett, s mindig örömmel megyek vissza, már azóta többször megfordultam ott, most három nap adódott, hogy olyan helyeket, csúcsokat is megismerhessünk, amik ritkán jártak, de mindenképp figyelemre méltók. Hogy hol is van ez a Hagymás hegység? A Keleti-Kárpátok mészkő-szirt övezetének a része, Hargita-megye északi-keleti oldalán. Fenyves erdők, messziről is jól látható égbe törő sziklás-bércek jellemzik e tájat. Az ember tekintetét akaratlanul is odavonzza. Gyergyószentmiklóson szálltunk meg ez volt a bázis. Első nap egy viszonylag ismert csúcs a Gyilkos-kő és a Mária-kő volt a kiválasztott célpont. Gyilkos-kő az azonos nevű hegy kilátója, ennek e lejtőtörmelék lecsúszásának a következtében alakult ki a Gyilkos-tó is 1837-ben, amelynek a partján reggel fél nyolckor álltunk meg a buszunkkal. A Maga a szikla-szirt 1378 méter magas és az egyész nyugati tájra ad kilátást déltől-északig. Felsorolni is nehéz, s látni lehet a másnapi és harmadnapi célokat is. A sziklán egyébként építettek egy kis menedék kunyhót is, de csak kulccsal lehet bejutni, amit előzetes foglalással lehet megszerezni, biztos szép lehet itt eltölteni egy éjszakát. Innen a közelben lévő Mária-kőhöz vezetett az utunk. Sem a papír térkép, sem a gps térképe nem jelölte de a Mária-kőn lévő három kilátóponthoz most már jelzett út vezet. Előbb a déli sziklafal kilátójához érkeztünk, ahol a Kis-Békás patakvölgye az elszórt tanyavilág látszódik, majd tovább menve a keletifal kilátóján a kb. 300 méter magas sziklafal tetején állunk, ahol a műút, mint valami óriáskígyó kanyarog és az emberek kis hangyának lászódnak. Ezt követően, a Mária-kő csúcsán a harmadik kilátó, ahol az Oltárkő adja a fő látnivalót, s alatta a Békás-folyó. Itt is építettek egy menedék kunyhót, amit előzetesen lehet lefoglalni. Ezután a tó partján lévő parkolóba indultunk, ahol a buszunk várt, de nem csak az, hanem iszonyú ember tömeg is, alig vártuk, hogy kiérjünk a környékről, s elfáradva szállásunkra tértünk. A táv: 13,5 km., a szintemelkedés: 700 m.

Másnap a Pongrácz-tető volt a kiinduló pont, ahol ismét fél nyolc volt a megbeszélt időpont Gyergyószentmiklósi barátainkkal. Már vártak ránk mire odaértünk, bár késtünk 5 percet. Forró volt a kávé! 😊 A Vit-havasra tartottunk a Hagymás egyik északi csúcsára, amely talán a távolsága miatt nem túl látogatott. Elindultunk a ragyogó reggelben még néhány helyen pára úszott a levegőben a hegyek között. Egy erdészeti úton vitt bennünket végig, s bár hosszú volt, de a volt bőven látnivaló, közben hallgattuk Attila barátunk beszámolóját a környék érdekességeiről, hegyeiről. Nem hiába a helyismertet nem lehet pótolni semmivel, aki ott él, s érdekli a közvetlen élőhelye nagy tudásra tehet szert, mi ennek érezhettük áldásos hatását. Utunk során már messziről látszott a Vit-havas 1609 méter magas csúcsa, mint valami korona ékesítette a tájat. A csúcsra feljutás nem egyszerű, de nem is oly nehéz, egy helyen még sodrony is ad segítséget. Kapaszkodni kell, meredek, de megéri a fáradtságot. Ritkán járt csúcs ez, nem is találkoztunk emberrel csak pásztorokkal, az-az, hogy visszafelé, de erről később. Felérve a csúcsra, nem lehet betelni a gyönyörrel, körpanoráma, amerre a szem ellát. A Hagymás déli vonulata, a Hargita, a Kelemen, a Görgényi, a Beszterce, Csalhó, s ki tudja még megannyi hegység. Kellett is jó másfél óra, hogy ott hagyjuk a csúcskeresztet, bár szívünk nehéz volt, de még vissza is kellett érjünk a buszunkhoz még világosban. A csúcsról leereszkedve pásztorkutyák támadtak rá csapatunkra, bár baj nem lett, de azért megállapítottam, hogy még mindig jobban kell tartani a kutyáktól, mint a medvétől. Visszafelé úton, egy csoporttal találkoztunk, terepjárókkal jöttek, s mit ad az Isten, egy másik kedves ismerősöm Gyergyószentmiklósról. Kicsi a világ, más turistát nem is igen láttunk. Jól elfáradva értünk vissza a buszhoz a Pongrácz-tetőre, itt búcsú a barátainktól és indulás vissza a szállásra. A táv: 27 km. A szintemelkedés: 830 m.

Utolsó nap. Nehéz szívvel szedelőzködik az ember, előbb-utóbb minden jó véget ér. Bepakoltunk a buszba és indulás, megint csak a Pongrácz-tető, csak ezúttal a déli irányban lévő Czofronka-kő volt a cél. Nevezik Cukorsüvegnek is a formája miatt. a gerincből emelkedik ki messziről jól azonosítható alakja. Itt is mint előző nap a havasi legelőkön vezetett az utunk, néha erdő között, de jóljárható erdészeti úton. A kő alá érve kerestük az ösvényt, de nem nagyon akart egyezni a valóság se a térképpel, se a gps-el. Telefonos segítség kérés barátunktól és így hamar megtaláltuk a felfelé vezető ösvényt. A Nagyhagymás felőli oldalán van a felfelé vezető gyalogút, nincs jelölve! Itt is meredeken kell felkapaszkodni, s a végén egy sodrony is van, ahol rövidlábúaknak gondokkal kell szembenézni, de segítség mindig akad a csapatban. Kicsit messze van egymástól a fogásra, lépésre alkalmas kiszögellés. De csak egy hely ilyen nehézkes, a többi gyerekjáték, legalábbis a gyakorlottaknak. Fentről természetesen gyönyörű a kilátás, szinte az egész vidék látszódik, ameddig a szem ellát, tökéletes körpanoráma. Felsorolni is nehéz, nem is lenne elég az oldal leírni a látnivalókat. Rövid ideig tartózkodtunk fent a sziklán, a csúcs könyv alapján nem sokan látogatnak ide, s mi sem találkoztunk turistákkal. Talán ez is ad egy különös szépséget a sziklának. Ugyanazon a z úton, melyen jöttünk visszamentünk a buszunkhoz és nehéz fájó szívvel elindultunk haza. Gyönyörű három napot töltöttünk itt el, de még akár egy hónapot is el lehetne lenni, annyi a látnivaló! Nem is igazán tudnám pontosan megmondani, hogy mi az, amit szeretünk a túrázásban, de az biztos, hogy amit kapunk, s látunk a természettől az beköltözik a szívünkbe, s mindig feltölti az embert a szürke hétköznapokra. Táv: 13,5 km., Szintemelkedés: 350m.