2018.12.30.
Ez is eljött, az év utolsó túrája. Vidáman készülődtünk hajnalban, hogy elsőként érjünk a megadott helyszínre, nem sikerült, valaki megelőzött. Messzebbről jött és korábban indult. Szépen lassan csordogáltak barátaink, valaki már többször is volt velünk, valakit először üdvözölhettünk. Buszunk kerekei lágyan pattogtak az úton, amint hasítottunk célunk felé. A Gutin-hegység volt a célpontunk, ott is a Kakastaréj sziklához indultunk. A Gutin, Európa leghosszabb vulkanikus hegységláncolat egyik tagja. A felhők súlyos terheket cipeltek, de szerencsére nem igen akaróztak nyakunkba zúdítani áldásukat. A Nagybánya feletti szerpentinen egyre fentebb haladva a hóréteg is vastagodott, ami az útszélét fedte. A Gutin hágón közel 1000 méteres magasságban szálltunk a meleg járművünkből. Itt már volt bőven a szilárd fehér csapadékból. Felvettük melegebb ruháinkat, majd nekivágtunk.
Több úton is el lehet jutni az uticélunkhoz, de úgy gondoltam, hogy követjük az előttünk járók nyomát, ha már ők tapostak ösvényt a félméteres hóban. Egyszerűbb, mint törni a havat, így is volt gond bőven, hisz a fák ágai roskadoztak a tehertől, mit a felhők raktak rájuk. Nem győztünk bujkálni alattuk, kaptunk is a nyakunkba, megosztották velünk koloncukat. Egy jó óra bujkálás után kiértünk egy hatalmas havasi rétre, itt látszott csak igazán, hogy milyen a hó vastagság, ha véletlenül olyan helyre lépett az ember gyereke, bizony combig süllyedt, és elég gyakran előfordultak ilyen véletlenek. Bár ez a jó kedvünkből mit sem vett el. Csodálatos táj, a nyáron gazdag legelő téli álmát alussza a vastag hó dunyha alatt, hogy nyáron ismét szolgálja a belőle élő állatokat, embereket. Egyszer csak csendre intettem a csoportot, s mondtam Nekik, hogy hallgassák, kérdik, hogy mit, mondom a csendet. Tökéletes csend, se madár, se szél, se semmilyen hang, ilyet nem sűrűn hall az ember. Jó darabot megtettünk már az előttünk álló útból, amikor észrevettük, hogy észak-kelet felől sötét felhők tornyosultak vészjóslóan, délután havazásra lehet számítani, írta az előre jelzés is. Már nem voltunk messze a Kakastaréjtól, ami nem látszott a ködtől. Pedig ez a kb. 200 méter hosszú, s mintegy 150 méter magas, hatalmas kardpenge bevágásokra emlékeztető hasadékokkal szabdalt szikla egy valamikori vulkán kráter maradványa, amely nagyon szép látványt nyújt. Épp felfelé csörtettünk, amikor is egy Román srác jött szembe és mondta, hogy nem igazán érdemes tovább menni, mivel az egyik helyen ahol az út vezet, jó mellig ér a hó. Erőt vettem magamon, hogy közöljem a hírt társainkkal, akik közül már néhányan amúgy is úgy döntöttek, hogy ott megvárnak minket. A csoport közösen elhatározta, hogy akkor itt vissza fordulunk mi is, nem kockáztatjuk, az amúgy is vállalhatatlan tovább haladást. Visszafelé talán még nehezebb volt az út, mivel idefelé szét tapostuk a hóösvényt és folyamatosan omlott a lábunk alatt. Még világosba vissza tértünk a buszhoz, amit már nagyon vártunk, többen is kifáradtak közülünk elég rendesen. Ez a nyáron egy viszonylag könnyű útvonal télen milyen nehézzé is vállhat a hórétegtől. Ebben az évben sajnos nem volt kegyes hozzánk az időjárás, s ez most sem cáfolódott meg. Hazafelé már sötét lett körülöttünk a világ csak az ablakok hunyorgó szemeik mutatták, hogy bent bizony emberek élnek, mint ahogy mi is. De nekünk az élethez kell az is, hogy minél többet kint legyünk a természetben, mert itt igazán közel lehetünk Istenhez, aki erőt ad nekünk a hétköznapok nehézségeinek az elviseléséhez. Köszönjük minden társunknak, hogy ezen a túrán is részesei lettek az életünknek, amely igy még tartalmasabb lett. A túrán, mintegy 10 km-t gyalogoltunk, illetve gázoltunk a hóban és mintegy 400 métert szintet emelkedünk.