Bakancs Társak Természetjáró Egyesület

Húsvét szent ünnepét mindig túrával koronázzuk meg, ilyenkor távolabbi célpontokat nézünk ki, hiszen több idő van utazni és a Kárpát-medence távolabbi csücskeit is megismerhetjük. A Húsvétot akár a csoda ünnepének is nevezhetnénk, hiszen Jézus is feltámadott a halálból és a természet is új életre kel. A kereszténység előtti időkben és a más vallásokban a napéjegyenlőség ünnepe. Egyfajta csodát mi is elég hamar láthattunk, hiszen még el se értük Miskolcot, az autópályáról a távolba nézve érdekes látnivaló került a szemünk elé. A Magas-és Alacsony-Tátra hófedte csúcsait pillanthattuk meg. Sokszor jártam már erre felé, de ilyen még nem volt, hogy ennyire tiszta idő legyen. Ekkor már biztosan tudtam, hogy lesz még részünk szépségben és bűvöletben, ebben nem is csalódtam. Célunk a Fehér-Kárpátok (Biele Karpaty) hegyvonulata, mely nem igazán a magasságával tűnik ki társaitól, hiszen az ezer métert el sem éri, hanem az ott található várak, templomok, sziklás bércek, rengetegek maguk a nagybetűs VARÁZSLAT! A határlépés után autónk lágyan suhant az aszfalton. Odaát valahogy az út is jobb. Szinte az egész felvidéket átszeltük, hiszen Szlovákia nyugati végébe igyekeztünk. Először Beckó-váránál álltunk meg, s bár ez az erődítés még nem kimondottan a Fehér-Kárpátokban emelkedik, hiszen egy sziklaszirten, a vágmenti Inóc-hegység nyúlványán. De a várból egy egész jó darabja be látható a Fehér-Kárpátoknak, sőt mindkét következő napi célpontot is láthattuk. Elég sok látogató volt, ami engem személy szerint egy kicsit zavart, de a húsvéti jó idő tömegeket vonzott a különböző látnivalókhoz, ezzel együtt kell élni. A vár, illetve annak az elődje Magyarország határvédelmi erődrendszerének részeként funkcionált már a 12. században, Anonymus említi is a Gesta Hungarorumban. Az erődítés többször cserélt gazdát, s végzete egy 1729-ben kitörő tűzvész, ami a városról terjedt át a várra.
Részletesebben Beckó-váráról
Miután kinézelődtük magunkat Trencsénbe indultunk, ahol a szállásunkon leparkoltunk és elsétáltunk, hogy megnézzük a Trencséni várat. Igazából még Trencsén sem a Fehér-Kárpátokhoz tartozik, hanem inkább a Strázsó-hegységhez, de nagyszerű kiindulópont lehet a környékbeli túrákhoz. Nem is emlékeztem, hogy mennyire nagy és látványos ez a vár, pedig korábban már itt is jártam. A Vág-mente leghatalmasabb vára, mely már a 11.században királyi vár volt. Már korábbról is vannak feljegyzések, a római korból a várhegyen található, Kr. u. 179-ből származó felirat,, melynek fordítása: „Császárok győzelmének ajánlotta a II. légió 855 katonája, azon seregből mely Laugaricioban volt. Készíttette Marcus Valerius Maximianus a II. segéd légió legátusa.” A vár fontos szerepet töltött be az országhatár védelme, valamint a Vág gázlóin és a Kárpátok hágóin át a szomszédos Morvaországba, illetve Csehországba vezető kereskedelmi utak feletti ellenőrzés szempontjából. Csák Máté uradalmának a központja is volt. Ennek a várnak is egy tűzvész lett a végzete 1790-ben.
Bővebben Trencsén-váráról

A vár megtekintése után beültünk egy közeli, általam előre kinézett étterembe, ahol igencsak ízletes ételek és felettébb kedves kiszolgálás várt bennünket. Boldogan elfogyasztottuk a vacsoránkat, majd visszasétáltunk a szállásra és eltettük magunkat a másnapra. Szombat reggel korán ébredtünk, ezen a napon a Fehér-Kárpátok legmagasabb csúcsa a 970 méteres Veľká Javorina (Nagy-Juharos) csúcsára indultunk. A Fehér-Kárpátok nehéz terhet vett a vállára, hiszen a hátán cipeli a valamikori Magyarkirályság és Morvaország határát. Most Csehország és Szlovákia osztozik ezen a gerinc vonulaton. Hogy meddig, azt majd a történelem eldönti. Mert amit Isten összeadott azt ember szét nem választhatja. Bízunk benne, hogy lesz még magyar feltámadás! Át is osontunk Csehország területére, egész pontosan Květná falucskában, mely a határtól mindössze egy kilométerre van. Megálltunk egy parkolóban és belevetettük magunkat az ismeretlenbe. Szelíden hullámzó hegyek-dombok jellemzik a hegység ezen részét, kiterjedt legelőkkel, kaszálókkal. Egy jelzett úton indultunk el, majd letértünk róla és a mezőn keresztül emelkedtünk egy kerék vájatot követve. Amikor beértük az erdőbe, ráléptünk a jelzett útra, mely némi kanyargózás után egyenest a csúcsra vitt bennünket. Hatalmas bükkösök között lépdeltünk, szinte érezni lehetett a fák lélegzését. Fent a csúcson egy átjátszó torony féle rondította a látképet. Leültünk mögé, hogy ne is lássuk, csak a hegyeket ott Csehországban. Pihentünk, eszegettünk, majd jött a „Nyergelj, fordulj”, mert hát nem ülhettünk ott örökké. Elindultunk lefelé a Holubyho chata (Galamb menedékház) mellett, ahová akár autóval is fel lehet menni, de ezt a gondolatot engedjük is el. Az út a határvonalon fut egy darabig, és igencsak jól járható, két oldalt határkövek, csak az a baj, hogy az „H” helyett már „S” van rájuk festve. Mindkét oldalon hatalmas tömegben hóvirág nyílott, fölöttük hatalmas bükkfák őrizték az ezeréves határ álmát. Jó kilométert mehettünk a gerincen, közben elhagytuk a jelzést is, amikoris egy 40 méter magas kilátótorony emelkedett előttünk. Tudtam, hogy ott van, így nem volt meglepetés, direkt jöttünk erre. Az építmény katonai kiképzési célokat szolgált, de Csehszlovákia felbomlása óta nem használják. Hogy pontosan mikor és kik építhették, arról nincs információm. A körülötte lévő épületek romladoznak, a kilátó rozsdás, de erős szerkezetű. Az öt emelet, egyenkét nyolc méter magas, tiltva nincs a felmászás, de veszélyeket rejthet magában, mindenképp jó erőnlétet és szédülés mentességet kíván. A tulajdonjogok nincsenek tisztázva, hiszen az épületek Szlovákiáé, a föld viszont Csehországé, gondolom ezért nincs gazdája. Mi az erős szél miatt csak harmadik emeletig másztunk fel, de onnan is messzire el lehetett látni a fák lombja felett. Sajnos nem voltak a legideálisabbak a látásviszonyok, így nem sokat időztünk ott, néhány fotó után lemásztunk és elindultunk vissza, sokhelyütt meredeken ereszkedve a faluba. Ott behuppantunk az autónkba és alkalmi otthonunkba hajtottunk. Onnan még gyalogosan útra keltünk az előzőnap meglátogatott vendéglőbe, ahol teletöltöttük a pocakunkat, majd visszatérve a szállásra nyugovóra tértünk. Harmadnap is korán ébredtünk, tudtam, hogy ez a nap lesz a legszebb, tele látványossággal, hiszen sziklás részre megyünk, amit én nagyon szeretek. Célunk Oroszlánkőváralja (Vršatské Podhradie). Autóval egész felmentünk a vár lábánál található parkolóba, de még nem mentünk fel a várba, hanem előbb útnak indultunk, hogy tegyünk egy nagy kört a mellette emelkedő 898 méteres Javornik (Juharfa) hosszúkás sziklacsúcsa körül és eljussunk Vöröskő településre. De ne rohanjunk ennyire előre! A parkolóból elindulva meredeken emelkedett az ösvény a 925 méter magas Chmel’ová (Komló)-csúcs felé, mely a hegységben az előkelő második helyet foglalhatja el a magasság kérdésében. Ez a szirt tőlünk balra emelkedett, a Javornik sziklás teteje pedig jobbra, még akár beszélgethetnek is egymással olyan közel vannak egymáshoz. Köztük olyan, mintha egy folyosó menne az emberfia. Találtunk egy vékony ösvényt, mely felvitt jobbra a Javornikra ahonnan fantasztikus kilátásban volt részünk, majd visszaereszkedtünk, a „folyosóra” és száz méter múlva már bal oldalra a Komlóra indult fel velünk egy másik ösvény. Itt fent a csúcson akkora szél volt, hogy szinte rá lehetett feküdni, nem is maradtunk sokáig, hamar feladtuk, pedig bámulatos a panoráma. Visszaereszkedve tovább haladunk a két hegy között. Itt a szélből csak a zúgása volt észlelhető, a völgyecske megvédett bennünket. Nem találkoztunk senkivel ezen a szakaszon, szép és nyugodt volt az erdő, igazi feltöltődés volt, Ha az ember elcsendesedett, behunyta a szemét és megállt, az egyik oldalt a szél zúgása, másik oldalról a madarak éneke jött be a füleinkbe és kényeztette a lelkünket. Nem is lehet szavakkal kifejezni mennyire gyönyörű volt a rengeteg. Kidőlt, korhadt, mohás fák, sziklák, kis virágok, gombák sokasága. Talán egy fél óráig tartott ez az idilli állapot, amikor a szembe jövő turisták megzavarták, hangos beszédjükkel lelki békénket. Hamarosan kiértünk mi is egy tisztásra, hol ledőltünk pocolni egy kicsit. Innen szépen látszódott a Vöröskő sziklatornya és a mellette lévő sziklavonulat. Miután itt is megnőtt ez egy négyzetméterre eső emberek száma, tovább indultunk. Lehet, hogy ez már antiszociális, hogy bírom magam mellett a tömeget? Hamar leértünk Vöröskő faluba, ahol a flaszteren észak-nyugat felé vettük az irányt, a falu nevét is adó sziklaképződményhez. Egy tanösvény vezeti végig a turistát a hatalmas kő körül. Oldalában egy kis kálvária visz fel Jézus keresztútját ábrázolva kis táblákon, melynek a végén kis kápolna és pad található, jó egy kicsit elcsendesedni itt. Szép a rálátás van a falura és a szemben lévő Javornik szikláira. Körbe mentünk az útvonalon többször meg-megállva, csodálkozva, majd a faluba, bementünk a kocsmába egy kis frissítőért. Csak néhány helyi alkesz ült a hangulatkarbantartó üzemegységben, de azok is vagy bambán maguk elé bámultak, vagy a telefonjukba voltak belebújva. Elfogyasztottuk innivalónkat és elindultunk vissza Oroszlánkő felé. Aszfaltozott út vitt minket jó négy kilométeren, „lankásan” (:D) emelkedve a vár alá. A várat valamikor a 13.században építették a 897 méter magas rendkívül meredek sziklaszirtjére. Az alsóvár kapuja 805 méteren van, a kicsiny alapterületű felsővár tornya majdnem 100 méterrel feljebb található, ahova sziklába vágott lépcső vezet. Sorsa az 1708-as császári-hadak bevonulása után pecsételődött meg. Azok felrobbantották az erősséget.
Érdekességek Oroszlánkő-váráról
Miután kimásztunk minden lehetséges helyre a valamikori várfalon, sziklán elindultunk a közelben parkoló autónkhoz és elindultunk Trencsénre. Leparkoltunk, majd ismét gyalogosan közelítettük meg a már jól ismert éttermet, mert hát jól esik vacsora után a csapolt sör és a séta. Ott talán még az eddigieknél is szívélyesebb felszolgálásban volt részünk, lehet már megszokták, hogy esténként megyünk, s talán még most is várnak bennünket. Vacsora után meg is köszöntük illően a pincérlánynak amit értünk tett, a magunk módján szép szóval, mosollyal és jó borravalóval. Haza gyalogoltunk, majd neki veselkedtünk az utolsó éjszakának. Reggel szép napra ébredtünk, húsvét hétfőjére. Szokásunkat megtartva a társaságban lévő hölgyeket meglocsoltuk, hogy el ne hervadjanak. Volt vers is, (olyan amilyen), kölnivíz és cserébe piros tojás! Ezekután vidáman indultunk neki utolsó napunknak. Elébb az Alsószúcs (Dolná Súča) határában magasodó 516 méter magas Krasin csúcsa felé indultunk, ahol valamikor egy vár is állott. Szúcsa az Árpád-kori királyi vár, fénykorában a Trencséni vár előváraként szolgált és a Morvaország felé vezető utat ellenőrizte. A császáriak 1550-ben elfoglalták és földig rombolták. Nem is maradt sok belőle, talán csak itt-ott látható egymásra rakott kő, de a kilátásért mindenképp érdemes ide feljönni. Az erős szél miatt nem maradtunk sokáig, visszaindultunk a faluba, a buszunkhoz. Eléggé eljárt már az idő felettünk, de még mindenképpen szerettem volna megnézni valamit, ami a méltó lezárása lehetne ennek a szép túrának. Mivel szent ünnep, ezért kiválasztott cél is kötődjön valamilyen szinten a hithez. A Vágsziklási, erődített kolostor, kiváló célpontnak mutatkozott. Ezt először 1208-ban említik a korabeli dokumentumok, Scala néven, mint a felé magasodó hegy neve is! A sziklán lévő barlangban élt a magyar kereszténység hajnalán remeteként szent Zoerard András és tanítványa szent Benedek, akinek vértanúságából ered ki hazánk legrégebb zarándokhelye. A barlangra épített kolostort mindenképp érdemes megnézni és nagyon örültem, hogy nyitva találtuk, hiszen előtte azt írták, hogy zárva van. Körbejártuk belülről a romokat és leereszkedtünk az alatta lévő barlangba is, ahol szentélyt alakítottak ki. Falairól szép rálátás nyílik a Vágra és szűkebb környezetére.
Vágsziklási erődített kolostor
Miután megnéztük még ücsörögtünk az út túloldalán kialakított parkolóban a padon, majd elindultunk haza. Lett volna még mit nézni, hiszen ez a vidék is telis-tele van látnivalóval. De egyébként is azt szoktam mondani, hogy a Kárpát-medence csodáira egy élet kevés. Szomorú szívvel ütem be az autóba, hiszen tudom, hogy valamit itt hagyok, s azt talán már sohasem láthatom. Útközben amíg tehettem néztem Trencsént, a várat, a házakat és bár általában nem szeretem a városokat, de most azt éreztem, hogy valami itt nagyon megfogta itt a szívem.
Túra adatok a gps szerint:
Nagy-Jávoros: Táv: 16,5 km., szintemelkedés: 730 m.
Oroszlánkó-Vöröskő: Táv: 16,4 km., szintemelkedés: 1070 m.
Krasin: Táv: 4,5 km., szintemelkedés: 260m.