2023.08.04.
Esős, zivataros idők járják szép kis hazánkat. Sokszor annyi csapadék hullik le egy-két óra leforgása alatt, mint máskor egész hónapban. Túrára készülve mindig figyelem az előrejelzést, s bár van nekünk egy tündérünk, aki az időjárásért felel, de egy kis segítség nem árt Neki. Tapasztalatom szerint, egy-két nappal előtte érdemes inkább nézegetni az előrejelzést. Ma már viszonylag könnyebb a dolgunk, hiszen a műhold képek és időjárási modulok segítik a munkánkat. Már csütörtökön este az előrejelzést azon gondolkoztam, hogy a felvidéki Gömör-Szepes érchegység Kohut helyett másfelé kellene elindulni, az időjárási front az előrejelzések szerint pont szombaton éri el tetőfokát azon a környéken. Péntek délutánra már szinte biztos volt, hogy a zivataros, villámlásos időben lenne részünk, ha oda mennénk. Gondolkoztam, hogy miként lehetne javítani a helyzeten, ekkor gondoltam egyet, s megnéztem máshová is az előrejelzést. Egy következő túránk helyszínét néztem meg, oda vasárnapra jelezte a front érkezését. Szombatra meleg, napos, némileg felhős időt jósolt. Ragyogó! Megcseréljük a két napot! A szlovákiai Kohut-csúcs helyett a romániai Vigyázó-hegység második legmagasabb csúcsa az 1792 méter magas Buteasa (Bocsásza) lett a célpont. Volt, akinek ez nem tetszett, mivel kicsit hosszabb, de véleményem szerint nem nehezebb a túra, hiszen itt csak rövidebb meredek szakaszok vannak. Akik nem is tartottak velünk, nem tudják mit hagytak ki, de ha ezt az írást elolvassák és a képeket látják, majd sajnálhatják! Szombaton kora reggel eső esett Debrecenben, amint szedtük össze a csapatot, de ahogy távolodtunk szürke nyomasztó városunkból egyre jobban látszott, hogy nem nyúlunk mellé az időjárást tekintve. Néha muszáj rugalmasnak lenni, általában meghozza a gyümölcsét. Jól ismert, már oly sokszor bejárt útvonalon haladt kis kék buszunk. Nagyvárad, Belényes, Kisszedres után felkanyarodtunk a Pádis felé vezető szerpentinre. Felére a fennsíkra a Varasó-rét felé vettük az irányt, itt még egy kis zötykölődés a makadám úton, s a Varasó-nyereg közelében félre álltunk. Ragyogó napsütés, most már semmi nem állhatja utunkat a Vigyázó-masszívum gerincére. Rövid szedelőzködés után elindultunk. Egy ideig a jelzést követtük a Kopottcsapás-nyerge felé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átvágtunk egy jelzetlen útra, ezzel időt és kilométert spórolva jutottunk fel a gerincre. Eddig is szép volt a látvány mi szemünk elé tárult, de itt aztán kinyílt előttünk a világ. Leírni is nehéz, mit láttunk. Csupa ismerős csúcsok, természeti látványosságok. Távolban a Nagy-Bihar jellegzetes csúcsa, a Rozsdás-Árok sebhelye. Közelebb a Horgas-, Szeglet-, Sík-, Mező-, Istenek-havasa. A hegyhát 1600 méter feletti magasságával már bizony elég sokfelé enged látni. Nem is győztünk betelni a szépséggel, pedig már oly sokszor jártam ezen a szakaszon is. Mondhatni haza jöttem. Felettünk jöttek mentek a felhők, s bár meleg volt, de a szél miatt ez mégsem érződött annyira. Észak-nyugatra folytattuk utunkat, majd itt ismét letértünk, s egy jelzetlen úton a Sík-havas 1759 magas kupoláját nyugatról megkerülve haladtunk. Találkoztunk egy juhásszal, aki a teheneit legeltette, beszédbe elegyedtünk vele, elmondta, hogy egy közeli esztenáról az éjszaka elvitt a medve egy juhot, gondoltuk, akkor már hátha nem éhes a maci és nem akar velünk közelebbi ismeretségbe kerülni. Szeretem az ilyen viszonylag „egyszerű” embereket, sokkal több emberség és bölcsesség szorult legtöbbjükbe, mint a városi puccos népekbe.
Itt elvesztettük az utat, illetve az út veszett el. s bár gps alapján rajta voltunk, de eléggé benőtte a növényzet, így irányban haladtunk tovább. Láttuk a célpontot, s arra. Hamar kiértünk a magas fűből a jelzett ösvényre, mely a Dregán-völgyből jön fel és a Tolvajos-kő irányába halad tovább. Erről az útról indul egy ösvény, amely a három púpú öreg hátára, a Bocsászára visz fel. A gyalogfenyők között az utat nem volt könnyű mindig követni és közvetlen a csúcs alatt még sűrűbb volt, ráadásul itt már kisebb-nagyobb sziklákon kellett mászkálni. Fent a csúcson egy magyar túracsapattal találkoztunk, milyen érdekes, hogy az alig járt csúcson egy nap három csapat is járt. Előttünk volt még egy magyar csapat, azokkal mi nem találkoztunk, csak a másik csoport vezetője említette, beszélgetésünk során. Nem sokat időztünk fent, bekaptunk pár falatot, fotózgattunk egy kicsit, bár a fénykép azt a gyönyört, amit ott lát az ember úgysem adja vissza. A Vigyázó-csúcs, a Zernát, a Dregán-tó, a Fehér-sziklák csúcsai, s körbe még sok-sok csúcs és hegy. Ez az ember lelkébe is beleég, mert a kép csak a látványt adja, de az érzést, azt csak a szív képes őrízni! Hamarosan elköszöntünk újdonsült barátainktól és útnak eredtünk. Amint kiértünk a gyalogfenyves birodalmából már gyorsabban tudtuk szedni a lábainkat. Részben ugyanott mentünk, ahol jöttünk, csak az Esztenácska-rét egy kúpját másik oldalról kerültük meg, itt jól követhető volt az út. Visszafelé mások voltak a fényviszonyok, s hiába láttuk már mindezt, most mégis, mintha új helyen járnánk. A nyugat felől sütő nap és a felhők vándorlása más színeket, formákat adott a tájnak. Az ember sokszor csak áll és nézi a tájat és teljesen kikapcsol, átadja magát a pillanatnak a természetnek, ezek azok a percek amiért érdemes élni. Az Isten alkotta természet szépségéhez nem fogható semmi. Lépkedtünk, hol gyorsabban, hol lassabban, nézelődve, s közben jókat társalogva, hisz a jó társaság vonzza magával a beszédtémákat. Hamar elértük a gerinc szélét, s innen már lefelé vezetett az út. Láttuk is fentről a Varasó-réten hagyott autóinkat, de addig még egy jó óra eltelik, mire oda is értünk. Menetközben folyamatosan vámoltuk a természet ajándékát a friss áfonyát, amely kékre festette a nyelvünket, bár ez senkit nem zavart. Az autókba jól eső fáradtsággal dőltünk be, s hamarosan már a hazafelé vezető úton kanyarogtunk. Úgy gondolom, hogy a kis változtatás megérte, hiszen egy gyönyörű tájon egy igazán jó csapattal túrázhattam, a ragyogóan szép időben. Túra adatok: Táv: 24 km., szintemelkedés: 850 m.