2021.07.24.
A Gyalui-havasok, korábbi nevén az Andrássy-havasok az Erdélyi szigethegység északi részén fekszik, a tájegység legnagyobb vonulata. A hegység legmagasabb csúcsa az Öreg-havas 1826 méteres magasságával, a széles hátán egy katonai bázis található. Az elmúlt napok heves esőzései megduzzasztották a patakokat és azok áradásai, falvakat öntöttek el, élet munkáit tettek semmivé sok családnál. E természeti katasztrófa miatt a túra kiinduló pontját áttettük a hegység központi részébe, Kisbánya-havas üdülőtelepre. Nem tudtunk pontos információt szerezni az utak állapotáról, így biztosra mentünk, de úgy gondolom, hogy nem is bántuk meg, hiszen így gyönyörű havasi legelőkön át hullámozva érhettük el a célunkat az 1382 méter magas Bélavárat (Scăriţa-Belioara). A nevével ellentétben ez nem egy vár, hanem egy hatalmas szikla leszakadás. Kisbánya-havas üdülőterepről egy jó kis meredélyen kezdtük meg a túránkat a völgy aljában egy patak, amit máskor könnyűszerrel átugrik az emberfia, most bizony bele kellett gázolni, bakancs le, jéghideg víz, csúsztak a kövek, de mindenki sikeresen átért. Jeltelen erdészeti úton haladtunk tovább felfelé, hamarosan szét tárult előttünk a táj, havasi legelők, esztenák, hegyek körbe amerre csak a szem ellát. Az égen felhők úsztak, mint békés bálnák az óceánokban. Csend és nyugalom, a városi embernek megnyugvás ez, már annak, akinek erre nyitott a szíve.
A réteken megállt a víz, a sok eső következtében nem győztük kerülgetni a sűrű növényzetben a tócsákat, már, ahol lehetett. Mocsárrá változott a legelő, de azért sikerült kilábalni belőle, minden különösebb gond nélkül. Ezután ismét meredeken vitt fel az utunk, az út mellett érett áfonya bokrokat találtunk, amiket rendesen meg is kopasztottunk érett bogyóitól. Egészséges és még finom is. Ahogy emelkedtünk még jobban elő tárult a vidék, nyugatra az Öreg-havas, délre Detunáták, majd hamarosan láttatni engedte magát a Bedellő, a Vidaly-kő, s megannyi csúcs és szikla. Egy utolsó emelkedő és a Bélavára szikla leszakadása szélén álltunk. Lélegzet elállító, szavakba nem is igazán lehet önteni, ezt látni kell, mert szépek a képek, amit az ember csinál, de ezt át kell élni, be kell szívni a hely levegőjét, hallani a hangját a fáknak, a szikláknak, amelyeken a szél zenél. Egyszerűen ott kell lenni! A szakadék peremén tovább mentünk új kilátó pontokat keresve, hogy minél többet lássunk, majd az egyik helyen leülve élveztük a táj szépségét. Sajnos hamar véget kellet vetni ennek az idilli képnek, mivel itt csak vendégek vagyunk és haza kell mennünk, a hétköznapok poros egyhangúságába. Visszafelé egy kicsit változtattunk az útvonalon, hogy kerüljük az elázott legelőt, de az az út se volt jobb. Két és fél óra menetelés után visszatértünk a buszunkhoz, s elindultunk hazafelé. Fáradtan. de tele élményekkel, lelkileg megtisztulva. Úgy gondolom, hogy ennél jobb időt nem is álmodhattunk volna magunknak, felhős, napos változatos, de kellemes hőmérsékletű, a nyári kánikulából kész felüdülés volt. A túrán hossza 19,5 km-t volt és a szintemelkedés mintegy 820 méter.